Sziasztok! Itt a második fele a harmadik fejezetnek! Jó olvasást!
Puszi
VattaCukor.
A szekrényben összébb pakoltam, hogy Beni ruhái is beférjenek. Az volt a jó, hogy hatalmas szekrényem volt, mindketten simán elfértünk benne. Amíg én pakoltam, Beni lenn volt a többiekkel. Elgondolkodtam azon, hogy Beninek is valahol aludnia kellene és fel kellene hozni a babaágyat, így lekiáltottam.
- Valaki felhozná a babaágyat? – kiáltottam. Paul jött a lépcsőn, kezében az ágyal. Berakta az egyik sarokba és összerakta, majd körbenézett.
- Nem rossz – dobta le magát az ágyra.
- Az enyém, és most már Benié, úgyhogy kimehetsz – néztem rá szúrósan. – Sicc!
- Oké! – adta meg magát. – De majd gyere le.
A baba ágyba beleraktam a szivacsokat és a plüssöket, és a baba ágyhoz rögzítettem a zenélő, forgó játékot is, majd ezek után lementem. Valamiről beszélgettek, míg Emily Benivel szórakozott, így én bementem a konyhába és megcsináltam a baba pépet. Ahogy kész lettem vele, kivittem Emilynek.
- Megetetnéd? Addig csinálom a vacsit – raktam le az asztalra a pépet.
- Persze, utána majd én is megyek segíteni – mosolygott Emily.
Visszamentem a konyhába és kipakoltam a pizza tésztát, majd elővettem az összes tepsinket. Kinyújtottam a tésztát, a tepsiket kikentem zsírral és beleraktam mindegyikbe a tésztát. Felraktam főni a tojásokat, felszeleteltem a hagymát és az uborkát. Kikavartam a pizza szószt és rákentem a tésztákra, ráraktam párra a felszeletelt kolbászt és a parizert, egyet üresen hagytam, ami tejfölös lesz. Mindegyikre szórtam hagymát, miközben kész lett a tojás, azt is megpucoltam, felszeleteltem és rápakoltam a hagymára. Utána uborkát szórtam mindegyikre, majd sajtot reszeltem. Pont akkor végeztem, amikor Emily jött.
- De gyors vagy. Mit segíthetek még? – kérdezte.
- Mosogatni – azt úgy sem szeretek. Kettő tepsi pizzát beraktam a sütőbe. Amíg a pizza sült, felmentem megfürdetni Benit, amitől csupa víz lett minden. Össze vissza csapkodta a vizet, így én is csurom víz lettem. Nagyon aranyos volt, ahogy pancsolt, majd amint kipancsolta magát megtörültem, bevittem a közös szobánkba és felöltöztettem. Bekapcsoltam a zenélő játékát és meg vártam, míg elalszik. Nem telt el sok idő, gyorsan elaludt, az ágya mellé raktam a baba figyelőt, és a párját magammal vittem, amikor leértem Emily már berakta a következő adagot.
- Veled meg mi történt? – nézett rám mosolyogva Emily.
- Benit fürdettem és imád pancsolni – nevettem.
- Értem – nevetett velem Emily is.
- Jól érzem? Pizza sül? – nyitott be Sam.
- Aha, de majd kivisszük – tolta ki Emily párját, a további szabad időnket beszélgetéssel töltöttük, így hamar eltelt az idő. Kisütöttük az összes pizzát és kivittük a fiúknak, akik rögtön rákaptak. Az volt a szerencsénk, hogy előtte raktunk félre magunknak, és külön ettük meg. Az összes pizza elfogyott, sokáig beszélgettünk, de egyszer a baba felkelt, így felsiettem hozzá, csak szomjas volt és visszaraktam a baba ágyba, de nem aludt el. Amíg tudtam gyorsan átöltöztem és utána befeküdtem az ágyba, viszont Beni sírni kezdett. Odamentem hozzá és kiemeltem a baba ágyból. Sétáltam vele, ringattam és a karjaimban aludt el. Visszaraktam és én is lefeküdtem aludni, nagyon gyorsan elnyomott az álom.
(Emily szemszöge)
Bella felment, de nem jött le. Nem tudom, hogy mi lehet, valószínű nem aludt el Beni, felmegyek és megnézem.
- Megnézem Bellát – álltam fel a többiek mellől. Bólintottak és tovább beszélgettek. Felmentem a lépcsőn és benyitottam, nem láttam sehol Bellát, a baba az ágyban, de Bella nincs ott. Felkapcsoltam a kis lámpát, így láttam, hogy ő is az ágyban alszik, szegény elég sok mindenen ment keresztül, elfáradt, hosszú volt neki ez a nap, jobb, ha most mindenki hazamegy. Lementem a lépcsőn és mindenki rám nézett.
- Hol van? – kérdezte meg Billy.
- Alszik. Hosszú volt ez a nap neki. Szerintem mindenki menjen haza, ne keltsük fel őket – mondtam.
- Jó, rendben – bólintott férjem. – Mindenki haza!
Egy szóra mindenki felállt és elment haza, mi elköszöntünk Billy-éktől, majd mi is indultunk haza.

ez is isteni bells jó szülő lesz
VálaszTörlésgratula