Sziasztok!!!
Meglepí! Meghoztam a 16. fejezetet! Nehéz vol megírni, de sikerült : D
Remélem tetszeni fog, nekem nagyon tetszik.
Véleményt írjatok, ha elolvastátok!
Puszi
VattaCukor ♡
Meglepí! Meghoztam a 16. fejezetet! Nehéz vol megírni, de sikerült : D
Remélem tetszeni fog, nekem nagyon tetszik.
Véleményt írjatok, ha elolvastátok!
Puszi
VattaCukor ♡
16. fejezet
(Edward szemszöge)
-Edward! Gyere le, mert indulnunk kell
– hallatszott fel Carlisle hangja.
Elérkezett hát az idő. Felkeltem a kanapé mellől és elindultam le a lépcsőn. Már mindenki elkészült és az alkalomhoz illően felöltözött. Mindenkin fekete ruha volt, pontosan olyan, mint Bella bundája.
-Felkészültél? – kérdezte Alice.
-Erre soha sem lehetett volna felkészülni – válaszoltam, mindenki bólintott. Carlisle kitárta az ajtót és elindultunk. Nem siettünk, kényelmes tempóban futottunk a kiválaszott helyre. Amire odaértünk, már mindenki ott volt. Jelen volt az egész falka és barátaik, még LaPush lakói is eljöttek, körülbelül LaPush ¾ része megjelent. Senki sem tette át a lábát a határvonalon, mi is csak olyan közel mentünk, ahogy csak lehetett. A falka tagjai, ahogy észrevettek minket bólintottak köszönésképpen, és mi is viszonoztuk. Minden bizonnyal LaPush papját kérték meg a szertartásra, mert nem volt a környéken kocsi. Ahogy mindnyájan beálltunk a helyünkre Sam bólintott a papnak és elkezdődött a temetés:
-Tisztelt Gyászóló Családok, Barátok, Ismerősök, jelenlévők! Együttérzően állunk itt Bella Swan koporsójánál! – eddig a pillanatig még rá se mertem nézni a koporsóra, de most megtettem. Nyárfából készült, apró kézzel készített minták borították be a koporsó oldalát, több napos munka eredménye lehetett. A színe majdnem Bella csokoládé barna szemére emlékeztet, de nincs benne az a csillogás, ahogy rám nézett, hiába lakkozták le. A belseje selyemmel bélelt, párnázott, hogy a holtak is kényelmesen aludhassanak. Ez milyen ironikus.
Eközben nem is figyeltem a pap szavaira, de ebből a pár szóból rájöttem, hogy úgy beszél róla, mintha a barátja lett volna:
-Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket a hír. Egyszerűen nem is akartuk elhinni, de sajnos igaz volt. A halál újra behajtotta jussát és ez ellen lázadnunk kell. Csodálkoztunk, hisz oly erős voltál és mégis itt hagytál bennünket. Mi rosszak voltunk, te voltál az angyal közülünk és mégis közénk csaltunk, eggyé váltál velünk, de már túl késő bármit is tenni ellene… - itt elakadtak a pap szavai. Már mindenki sírt a jelenlévők közül, aki csak könnyet tudott ejteni, mi, vámpírok néma zokogásba törtünk ki. Az emberek közül voltak olyanok, akik összeestek a zokogástól és nem bajlódtak a felállással. A nyomasztó, zokogással teli csendet Jacob szavai törték meg:
-Mi nem vagyunk kész, hogy elengedjünk téged. Te még a napnál is fényesebben ragyogtál. Mindenki szívébe, aki találkozott veled fényt engedtél, bármilyen sötét is volt az. Maga a szél is te voltál, mert elfújtad mindenki félelmét és baját, elég volt hozzá a mosolyod. Te olyan voltál, mint egy éjjeli lepke a tűz körül. Ha elmentél valaki előtt, az csak a kiutat látta a sötétségből. Mindennek te voltál a forrása, de hogy most nem vagy már közöttünk, minden elsötétült. Mindnyájan a sötétben tapogatózunk, nem látjuk az alagút végét, és bármelyik percben megjelenhet a vonat. Esküszöm megbosszulom a halálodat, mert csak úgy tudok búcsút venni tőled és csak úgy engedhetlek el…
-Imádságunkkal kérjük a Szent Lélek oltalmát, hogy békében nyugodhasson Bella Swan az örök élet mezsgyéjén. Búcsúzunk Bella Swantól, mert életét adta egy barátjáért, bármilyen rövid is volt az. Emlékedet örökön megőrizzük. – fejezte be a pap.
Az utolsó pillanatban néztem bele a koporsóba Bellára, olyan volt, mintha csak aludt volna. Ha kérdeztek volna valamilyen orvosi vizsgán, hogy a test halott vagy alszik, rögtön rávágtam volna, hogy csak alszik. De most tudtam, hogy ez nem így van, mert nem volt a szívének dobogása, és a karjaim között halt meg. Örökké emlékezni fogok erre a nyugodt arcra.
Emmett és Jasper a mi oldalunkról, Jacob és Paul a másik oldalról segített betenni a csukott koporsót a sírba. A pap még hozzáfűzött pár sort a bibliából és örök nyugalomra helyezte Őt. Mindenki dobott a koporsóra egy-egy szál fekete rózsát, egyedül én dobtam bele egy fehéret. Senki sem tett rá megjegyzést, mindenkit lefoglalt a maga gyásza. Ezután beásták a koporsót és egy domb keletkezett felette, amibe egy keresztet tűztek Bella nevével, születésének időpontjával és halálának évével. Egy darabig egyetlen ember sem hagyta el a sír környékét, mindenki Bella közelében akart maradni. Körülbelül egy óra múlva indult el két nő, egy babával. Ha jól tudom, az egyik volt Sam bevésődése, Emily, mellette egy új női falkataggal Leah-val, kezében Benivel, a bevésődésével, Bella unokaöccsével. El kellett menniük, megetetni a picit.
Eddig észre sem vettem, hogy mindenkit kizártam a gondolataim közül és most egyszerre tört rám az összes gyászos gondolat. Majd beleőrültem a gondolatokba, de Jas nyugalom hullámot küldött felém, ami javított a helyzeten. De ő sem bírta ez a sok érzelmet sokáig, így ő is elkényszerült menni, Alice-val az oldalán. Szépen lassan mindenki indulóra fogta, végül csak a falka tagjai, Rose, Emmett és Én maradtunk.
-Továbbra is minden a szerződés szerint fog zajlani – törte meg a csendet az alfa. – Folyamatosan járőrözni fogunk és keressük a nyomokat az alkotójuk után.
-Mi is ugyanígy fogunk tenni a mi területünkön – mondtam.
-Szinte biztos vagyok benne, hogy a vezetőjük még itt kószál a környéken – mondta Jacob a sírt nézve. – Egyszerűen érzem a véremben, hogy itt van valahol.
-Megtaláljuk Jacob, élve vagy halva, de elkapjuk – sétált mellé a Seth nevű farkas.
-Elkapjuk, de nem öljük meg egyszerűen, megkínozzuk, és ha már a halálért könyörög, akkor talán már megöljük…. De nem... még akkor sem fogjuk, csak ha már megunjuk – morogta Jacob. Az egyszer biztos, hogy most nem akarnék ennek a vámpírnak a helyében lenni.
-Így lesz Jacob, így lesz – lépett mellé Sam is, majd sorjában a többiek is. – Ha találtunk valamit, értesíteni fogunk benneteket - nézett ránk Sam.
-Rendben, ha viszont mi találunk valami nyomot, mi szólunk – bólintottak.
-Menjünk, otthon már várnak ránk, Billyt se hagyjuk egyedül. Neki van most ránk a legnagyobb szüksége ezek után… - azzal hátat fordítottak nekünk és elmentek. Mi is így tettünk és hazafele vettük az irányt.
Elérkezett hát az idő. Felkeltem a kanapé mellől és elindultam le a lépcsőn. Már mindenki elkészült és az alkalomhoz illően felöltözött. Mindenkin fekete ruha volt, pontosan olyan, mint Bella bundája.
-Felkészültél? – kérdezte Alice.
-Erre soha sem lehetett volna felkészülni – válaszoltam, mindenki bólintott. Carlisle kitárta az ajtót és elindultunk. Nem siettünk, kényelmes tempóban futottunk a kiválaszott helyre. Amire odaértünk, már mindenki ott volt. Jelen volt az egész falka és barátaik, még LaPush lakói is eljöttek, körülbelül LaPush ¾ része megjelent. Senki sem tette át a lábát a határvonalon, mi is csak olyan közel mentünk, ahogy csak lehetett. A falka tagjai, ahogy észrevettek minket bólintottak köszönésképpen, és mi is viszonoztuk. Minden bizonnyal LaPush papját kérték meg a szertartásra, mert nem volt a környéken kocsi. Ahogy mindnyájan beálltunk a helyünkre Sam bólintott a papnak és elkezdődött a temetés:
-Tisztelt Gyászóló Családok, Barátok, Ismerősök, jelenlévők! Együttérzően állunk itt Bella Swan koporsójánál! – eddig a pillanatig még rá se mertem nézni a koporsóra, de most megtettem. Nyárfából készült, apró kézzel készített minták borították be a koporsó oldalát, több napos munka eredménye lehetett. A színe majdnem Bella csokoládé barna szemére emlékeztet, de nincs benne az a csillogás, ahogy rám nézett, hiába lakkozták le. A belseje selyemmel bélelt, párnázott, hogy a holtak is kényelmesen aludhassanak. Ez milyen ironikus.
Eközben nem is figyeltem a pap szavaira, de ebből a pár szóból rájöttem, hogy úgy beszél róla, mintha a barátja lett volna:
-Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket a hír. Egyszerűen nem is akartuk elhinni, de sajnos igaz volt. A halál újra behajtotta jussát és ez ellen lázadnunk kell. Csodálkoztunk, hisz oly erős voltál és mégis itt hagytál bennünket. Mi rosszak voltunk, te voltál az angyal közülünk és mégis közénk csaltunk, eggyé váltál velünk, de már túl késő bármit is tenni ellene… - itt elakadtak a pap szavai. Már mindenki sírt a jelenlévők közül, aki csak könnyet tudott ejteni, mi, vámpírok néma zokogásba törtünk ki. Az emberek közül voltak olyanok, akik összeestek a zokogástól és nem bajlódtak a felállással. A nyomasztó, zokogással teli csendet Jacob szavai törték meg:
-Mi nem vagyunk kész, hogy elengedjünk téged. Te még a napnál is fényesebben ragyogtál. Mindenki szívébe, aki találkozott veled fényt engedtél, bármilyen sötét is volt az. Maga a szél is te voltál, mert elfújtad mindenki félelmét és baját, elég volt hozzá a mosolyod. Te olyan voltál, mint egy éjjeli lepke a tűz körül. Ha elmentél valaki előtt, az csak a kiutat látta a sötétségből. Mindennek te voltál a forrása, de hogy most nem vagy már közöttünk, minden elsötétült. Mindnyájan a sötétben tapogatózunk, nem látjuk az alagút végét, és bármelyik percben megjelenhet a vonat. Esküszöm megbosszulom a halálodat, mert csak úgy tudok búcsút venni tőled és csak úgy engedhetlek el…
-Imádságunkkal kérjük a Szent Lélek oltalmát, hogy békében nyugodhasson Bella Swan az örök élet mezsgyéjén. Búcsúzunk Bella Swantól, mert életét adta egy barátjáért, bármilyen rövid is volt az. Emlékedet örökön megőrizzük. – fejezte be a pap.
Az utolsó pillanatban néztem bele a koporsóba Bellára, olyan volt, mintha csak aludt volna. Ha kérdeztek volna valamilyen orvosi vizsgán, hogy a test halott vagy alszik, rögtön rávágtam volna, hogy csak alszik. De most tudtam, hogy ez nem így van, mert nem volt a szívének dobogása, és a karjaim között halt meg. Örökké emlékezni fogok erre a nyugodt arcra.
Emmett és Jasper a mi oldalunkról, Jacob és Paul a másik oldalról segített betenni a csukott koporsót a sírba. A pap még hozzáfűzött pár sort a bibliából és örök nyugalomra helyezte Őt. Mindenki dobott a koporsóra egy-egy szál fekete rózsát, egyedül én dobtam bele egy fehéret. Senki sem tett rá megjegyzést, mindenkit lefoglalt a maga gyásza. Ezután beásták a koporsót és egy domb keletkezett felette, amibe egy keresztet tűztek Bella nevével, születésének időpontjával és halálának évével. Egy darabig egyetlen ember sem hagyta el a sír környékét, mindenki Bella közelében akart maradni. Körülbelül egy óra múlva indult el két nő, egy babával. Ha jól tudom, az egyik volt Sam bevésődése, Emily, mellette egy új női falkataggal Leah-val, kezében Benivel, a bevésődésével, Bella unokaöccsével. El kellett menniük, megetetni a picit.
Eddig észre sem vettem, hogy mindenkit kizártam a gondolataim közül és most egyszerre tört rám az összes gyászos gondolat. Majd beleőrültem a gondolatokba, de Jas nyugalom hullámot küldött felém, ami javított a helyzeten. De ő sem bírta ez a sok érzelmet sokáig, így ő is elkényszerült menni, Alice-val az oldalán. Szépen lassan mindenki indulóra fogta, végül csak a falka tagjai, Rose, Emmett és Én maradtunk.
-Továbbra is minden a szerződés szerint fog zajlani – törte meg a csendet az alfa. – Folyamatosan járőrözni fogunk és keressük a nyomokat az alkotójuk után.
-Mi is ugyanígy fogunk tenni a mi területünkön – mondtam.
-Szinte biztos vagyok benne, hogy a vezetőjük még itt kószál a környéken – mondta Jacob a sírt nézve. – Egyszerűen érzem a véremben, hogy itt van valahol.
-Megtaláljuk Jacob, élve vagy halva, de elkapjuk – sétált mellé a Seth nevű farkas.
-Elkapjuk, de nem öljük meg egyszerűen, megkínozzuk, és ha már a halálért könyörög, akkor talán már megöljük…. De nem... még akkor sem fogjuk, csak ha már megunjuk – morogta Jacob. Az egyszer biztos, hogy most nem akarnék ennek a vámpírnak a helyében lenni.
-Így lesz Jacob, így lesz – lépett mellé Sam is, majd sorjában a többiek is. – Ha találtunk valamit, értesíteni fogunk benneteket - nézett ránk Sam.
-Rendben, ha viszont mi találunk valami nyomot, mi szólunk – bólintottak.
-Menjünk, otthon már várnak ránk, Billyt se hagyjuk egyedül. Neki van most ránk a legnagyobb szüksége ezek után… - azzal hátat fordítottak nekünk és elmentek. Mi is így tettünk és hazafele vettük az irányt.
