2016. november 19., szombat

24. fejezet & Epilógus

Sziasztok! Megjött a 24. fejezet egyben az Epilógus is! Egy hosszabb fejezet elé néztek majd, melyben lezárom a Halál utáni szerelmet! Jó olvasást mindenkinek és köszönöm, hogy velem tartottatok ilyen hosszú ideig és kitartottatok mellettem! ^.^

XOXO
VattaCukor♥

24. fejezet

/Bella szemszöge/
Ahogy haladtunk, egyre jobban izgultam, de nem tudtam miért, mert testem reakciója volt. Lehet az ismerős környezet tette, vagy a levegőben az egyre elterjedőbb döbbenet, ahogy végigsétáltunk a kisvároson, s egyre több szempár tapadt rám, tisztán hallva sutyorgásukat. Tényleg itt nőhettem fel, s ismerhettek engem - gondoltam és mosolyogva bólintottam  a meghökkent emberek felé.
- Meglepjük a többieket? - pillantott hátra rám Leah, akinek megtudtam időközben a nevét.
- Lepjük - mosolyogtam rá.
- Akkor várj meg itt és ha szólok gyere elő a szikla mögül - sétált tovább karjában Beni-vel, az unokaöcsémmel. Igen, megtudtam azt is, hogy Ő az én utolsó rokonom, s egyben a legkisebb Swan. De nekem nem volt kedvem a szikla mögött ácsorogni, így, amikor hallottam, hogy a fiúk örömujjongásba kezdtek, hogy kezében Benivel megjelent előttük Leah. Kihasználva a pillanatot, hogy nem figyeltek, mögéjük lopóztam a részecskéken keresztül, s ők ezt nem vegyék észre. A fiúk mögött álltam már egy ideje, amikor Leah felnézett és döbbenten nézte, hogy kerültem oda. Olyan egyszerű olvasni az emberekben. 
Elsőnek Paul-nak tűnt fel Leah érzelmi változása, és ő is felém nézett. Az érzelmek, amik pillanatok alatt lezajlottak az arcán és a sokk, ami utána keletkezett, szavakkal le nem írható. Révületéből kiszakadva, felém kezdett rohanni, s teljes erejéből nekicsapódott a testemnek és úgy ölelt, mintha ezer éve nem látott volna. Erre már a többiek is felkapták a fejüket és hasonlóképpen zajlott le nekik is az érzelmi állapotuk. Ők is megrohamoztak, egymást ellökve az útból, s közben elméjükben kutatva raktam össze az életem elvesztegetett kockáit, de még így is hiányos volt pár helyen.
- Mégis, hogy kerülsz ide, mikor meghaltál? Nem azért mert zavar, csak nem értem.
- Jól vagy? Mi történt?
- Hol voltál?
- Mit csináltál?
- Nagyon hiányoztál!
- Tudtam, hogy nem halhattál meg!
- Éreztük, hogy életben vagy!
- Miért nem jöttél hamarabb?
Ehhez hasonló kijelentéseket és kérdéseket zúdítottak rám, választ meg sem várva. Némán álltam előttük, s elemeztem mindenkit, miközben a múltam darabjait raktam össze. Ahogy egyre több emlék került a helyére, úgy jöttek vissza az elvesztett emlékeim is. Gyerekkorom kevés emlékei is előjöttem elmém eldugott zugából, édesapám halála is felszínre tört, majd a Billyékhez való költözésem is, a fiúkkal való rengeteg ökörködés is, a Jacob és köztem lezajlott érzelmi viszály is,  majd a Paul-al kialakult helyzet, Beni hirtelen megjelenése, s örökbefogadása, a ház, Shakira, az autók, a farkas lét. De valamit még mindig homály fedett.
Majd megláttam a halálom körülményeit is. Az összecsapás egésze kirajzolódott előttem, s megláttam a fiúk emlékeibe az egészen idáig kísérő szempárt. Azt a gyönyörű aranybarna szempárt, ami óva intett engem egészen mostanáig. Ahogy megláttam Őt, rájöttem ki is ő. A Bevésődésem! A titkok róla, a titkos találkozás. És a halálomkor való utolsó mondat emléke: Edward, szeretlek! 
- Mostmár emlékszem! - néztem Lea szemébe, akinek szemeiből örömkönnyek hullottak, engem is belerángatva az érzelmek hevébe. Mindenkit egyesével öleltem, s szorítottam magamhoz, néha túlságosan erősen is, amibe belenyögtek, de viszonozták ölelésem.  - Egészen eddig nem emlékeztem a halálom előtti időszakra. De mostmár emlékszem!
- A mi kicsi Bellánk sír - pörgetett meg a levegőben Embry, majd lerakott.
- Hol voltál egészen eddig? Ugye nem esett semmi bajod? - szorított magához ismét Jacob.
- Mindenfelé jártam... - s elborzadva gondoltam bele, hogy miket is tettem eddig. Kissé undorodtam magamtól, de mégsem tudtam megvetni magam, mert mindezt a béke fenntartásáért tettem. - Nem, nem esett semmi bajom. Életemben nem voltam ilyen remekül, mint most.
- Mit csináltál, míg távol voltál? - kérdezte Sam, amire én némaságba burkolóztam. Nem tudtam, hogy miként fognak reagálni tetteimre. undorodni fognak e tőlem, amiért öltem, vagy sem. És nekik is feltűnt hezitálásom és kérdőn néztek rám.
- Amúgy, miért nem érzem az illatodat? - szakította meg a csendet Jared.
- Igaza van, én sem érzem - mondta Embry, és a többiek is helyeseltek.
- Nem tudom, én érzem a  tiéteket. Ezer közül is felismerném - lehet köze van testem átalakulásához.
- Válaszolsz a kérdésemre? - nézett rám Sam, s komolyság tükröződött a szemében.
- Nem vagyok benne biztos, hogy készen állnátok a válaszra - komolyodtam én is el, s felvettem egy kemény maszkot.
- Nem hisszük, hogy olyan rossz dolog lenne - nevetett fel Jacob, de ahogy ránéztem, lehervadt arcáról a mosoly.
- Nem fogunk megvetni semmiért, bármit is tettél ezelőtt - szólalt meg Leah is.
- Addig ne tegyél ilyen állítást, amíg nem hallottad tetteim súlyosságát - néztem fel a felettünk elsuhanó madarakra. Éreztem, ahogy mindegyiküknél megjelenik az izgalom, kíváncsiság, féltés és a félelem. 
- Nem számít mit tettél, te akkor is a családunkba tartozol és melletted állunk - nézett rám biztatóan Sam, így elhatároztam, hogy elmondom nekik az igazat magamról és tetteimről.
- A gyenge idegzetűek és gyomrúak, jobb ha ezt nem hallgatják végig - néztem végig a társaságon, de egyikük sem volt hajlandó elmenni - Beni ezt jobb ha nem hallja, hiába nem is érti - néztem Leah-ra, majd Benire és álomra kényszerítettem drága unokaöcsém. A fiúk és Leah is döbbenten nézték, hogy mégis hogy történt ez, Leah még hangot is adott döbbenetére:
- Mégis, hogy...? 
- Elaltattam - majd belekezdtem a mesélésbe:
A vámpír támadása után éreztem, ahogy testem egyre nehezebb, és a hangok körülöttem egyre tompábbak, majd teljes képszakadás. Tudtam, hogy meghaltam, a szívem megszűnt dobogni, de elmém mégis tisztában volt mindennel. Éreztem, ahogy testem valamilyen átalakuláson megy keresztül és én semmit sem tudtam tenni ellene. Egy örökkévalóságig szenvedtem ott egyedül, majd amikor magamhoz tértem, a földben találtam magam, egyedül, megkeseredve, összezavarodva, így csak rohantam, kitudja merre. Emlékeim az első hónapról alig vannak. Pár képkocka van előttem, mert csak az indulatok, ösztönök  vezéreltek. De egy emlék tisztán előttem van. Egy erdőben állva öltem meg első áldozatom, majd égettem porrá. - ekkor néztem rá a többiekre, akik közül már tudom, hogy páran jelen voltak.
- Akkor az ott te voltál - suttogta Jacob, mire bólintottam és folytattam:
Ezután képszakadás, s folyton idegen helyeken tértem magamhoz, mindig vérben ázva. Tudtam jól, hogy gyilkoltam, de semmi érzelmet nem váltott akkor ez ki belőlem, mert minden ösztönös volt. Miután kezdtem kontrollálni magam, onnantól kezdve emlékszem áldozataimra és azok számára. Hatalmas káoszt indítottam el, mint ahogy láttam a fejetekben - intettem feléjük, és értetlenül néztek rám.
- Ezt mégis hogy érted? - kérdezte Sam.
- Olvasok az elmétekben, testetekben, érzelmeitekben, amióta csak jelen vagyok - magyaráztam meg, majd meséltem tovább:
Sok ember pánikba esett miattam. Rengeteg holttestet hagytam magam mögött és kezdtek pánikolni az emberek, hogy mégis mi okozza ezeket a történéseket. Persze az emberek nem tudják, hogy azok a hamvak vámpírok maradványai, de ti tisztában vagytok vele, sőt a Cullen-ék kutatnak is erről.
- Ezt honnan tudod? - Jacob.
- A fejedben olvastam - egyszerű válasz. Mindent láttam, amit Edwarddal és családjával beszélt telefonon. Figyelve érzelmi állapotukat, kezdtem megijedni, mert egyre sokkosabb kedélyállapotba kerültek. - Folytassam? - Bólintott Sam.
Ahogy telt az idő, kezdtem én is rájönni mivoltomra, és hogy nem kell ilyen kegyetlen módon elbánnom zsákmányaimmal. De nem sajnálom őket, mert akiket megöltem, mind egytől egyig egy gyilkos volt és sok ártatlan embert megöltek vagy hagytak szenvedni.
- Magadon mit értesz mire jöttél rá? - kérdezte Jake.
- Mindent a maga idejében - mosolyogtam rá, s vittem tovább a történetet:
 Mint, ti is tudjátok, mostanában egyre kevesebb halott vámpír hamvai kerültek elő, avagy nem öltem meg őket. Rájöttem, hogy nem csak ők képesek energiát adni, hanem maga a környezet is. - értetlenül néztek rám, majd megmagyaráztam - Képes vagyok a részecskék irányítására. Érzem minden élőlény, ember,a kár állat, vagy növény pólusait, részecskéit, sejtjeit. Testem olyan szinttű átalakuláson ment keresztül, hogy teljesen átalakított engem is, mint kívül, mint belül. Képes vagyok ezeken a részecskéken keresztül menni, rajtuk utazva eljutni bárhová. Ezért is bukkantak fel rövid időn belül a világ különböző pontjain hamvak. Érzem az emberek közti kapcsolatokat, az energiák hullámzását, a csakrák mozgását. Egyszóval minden a szemeim előtt zajlik. Mindennek értem az összekapcsólását, a létrejöttének okát. Átlátom a fejlődés evolúcióját, elraktározok mindent magamban. A kötelékeket érzem a levegőben - néztem kimondottan Leah-ra és Benire. majd Sam-ra: - Érzem és látom az Emily és közted lévő kapcsolatot is. Amikor balesetet szenvedtek, éreztem, hogy a teste feladja az életet, ugyanúgy mint Benié is. Szerencsére idejében érkeztem és gyógyítottam meg őket és a megroncsolódott fát. A kocsit már nem tudtam, mert az nem rendelkezik élő sejtekkel.
- Köszönjük - sírta el magát Sam és Leah is, akiket a többiek nyugtatgattak. 
A mai napig nem tudtam, hogy ki is voltam valójában, csak két emlékem játszódott le mindig előttem. Beni és egy aranybarna szempár. Ahogy Benire rábukkantam, és magammal vittem ~ Sajnálom - néztem Leah-re -, sokkal könnyebbnek éreztem magam és tértem észhez, hogy amit teszek az sok. Tudatosult benne, hogy találnom kell más forrást is, hogy fenntartsam energiaszintem, éhségem. Ezt meg is találtam idővel, de elsőnek azt sem tudtam kontrollálni és egy egész államtól elvettem az áramszolgáltatását, de szerencsére hamar orvosolni tudtam a gondomat és stabilizáltam tettem - Kacagtam fel az emlékre. - Ezután már nem volt problémám az ellátásommal és Benit is a lehető legnagyobb gondozással neveltem. Mindent megadtam neki is, amire szerintem szüksége volt. De egy idő után nem tudtam egy valamit megadni neki. A Leah-val való kötelék szükségességét, és annak érzését. Emiatt is jöttem el hozzá és most itt vagyok - fejeztem be a rövid történteket, amit néma csend követett. Láttam magam előtt, ahogy mindenki emésztgeti a mesémet. Nem tudták eldönteni magukban, hogy ez tényleges, vagy nem, de ahogy tovább gondolák rájöttek, hogy ez mind egybevág, s igaz.
- Felfoghatatlan - suttogta maga elé Paul és a többiek bólogatva adtak neki igazat. Szerencsére senki sem került olyan állapotba, hogy összeomoljon, de hagynom kellett, hogy megemésszék a hallottakat. 
- Most, akkor te egy Super Girl vagy - nézett rám nagy szemekkel Embry, mire elröhögtük magunkat. nem csalódtunk benne, s ez oldotta is a hangulatot.
- Látod, nem számít mit tettél - lépett oda hozzám Jacob és mellkasához vont. - Melletted állunk és segítünk neked, bármiben.
- Köszönöm - karoltam át a derekát és hullani kezdtek sós könnyeim.
- Egyet nem értek - szólalt meg Jared.
- Mégpedig? - pillantottam ki Jake mögül.
- A vámpírokon mit ettél meg? Élettelen a testük vagy mi... - nézett rám fintorogva.
- Hát... a szívüket... - válaszomra undorodva nyögtek fel a többiek.
- Mégis hogy? - kérdezte Jacob. - Emlékszem, hogy az erdőben a kezedben ott volt a vérszívó szíve, de az olyan volt, mint egy ember élő szíve.
- Ez egyszerű - magyaráztam. - Képes vagyok emberivé tenni a vámpírok testét.
- Azta - adott hangot hüledezésére Embry. - Kicsit morbid, de tök menő!
Szavaira elröhögtük magunkat. Ezután még tettek fel kérdéseket, de nyugodtan elkönyveltem magamban, hogy tényleg nem vetettek meg engem, azokért, amiket tettem. Farkasságomhoz kötötték azt, hogy vámpírokat eszek, és poénokat faragtak belőle. Igaz éreztem, hogy ott van bennük a felém való tartás, de az örömük sokkal nagyobb volt, hogy életben vagyok, mintsem halott. A faluban is egyre inkább elterjedt, hogy életben vagyok,mert láttak, s egy egy merészebb lakos el is jött a Balck házhoz, hogy utánajárjanak a dolgoknak. 
Amikor Emily meglátott, zokogva borult a nyakamba, majd Billy-t is meglátogattam, hogy élek és virulok, de egyenlőre nekik még nem mondtuk el a történteket rólam. Majd apránként adagolva mindketten megtudják, hogy ki is vagyok valójában, de nem akartuk szívinfarktusnak kitenni egyiküket sem, mert lelkük sokkal gyengébb, mint a többieké. Egyközös vacsorával ünnepeltük meg, hogy újra közöttük vagyok, amiből én is ettem, vagyis inkább csak csipegettem. Meg tudtam emészteni minden emberi ételt, de jobb szerettem a saját újdonsült ételem fogyasztani, innen onnan energiát kinyelve. Nem mondom azt, hogy innentől kezdve hanyagolom a vámpírok elfogyasztását, mert tudtam jól, hogy a létem nem engedi meghagyni a legkegyetlenebbeket közülük, de nem fogom őket mindig főfogásként fogyasztani, esetleg szökő évente egyet-kettőt megsemmisítek. [Tényleg morbid vagyok, szerk. xD] Amióta tudtukra került, hogy valaki pusztítja el sorra őket, visszább húzódtak, s nem keltettek feltűnéseket, nagyobb zavart keltő gyilkosságokat.
A vacsora végeztével segítettem összepakolni, majd elhatároztam, hogy ideje a Cullen-éket is meglátogatnom, akik szintén kitartottak egészen idáig értem, s nem feledtek el. Elsőnek Rosalie-t és Emmett-et látogattam meg, akik Forks-ban tartózkodtak. Tudtam jól, hogy merre van a Cullen villa, és rögtön odamentem. A nappaliba mentem rögtön, s keltettem egy apró zajt, mire mindketten lerohantak az emeletről és döbbenten néztek rám. Rosalie tért észhez hamarabb és rohant oda hozzám, megölelve engem.
- Azt hittük meghaltál! Mi történt? - nézett rám Rosalie, majd Emmett is odajött és macis ölelésben részesített.
- Mindent elmesélek, ahogy a többiekhez értünk - mosolyogtam rájuk. Ettől tartottam a legjobban. Mégiscsak ők is vámpírok és a fajtársaikat irtottam ki csapatostul. Egész idő alatt készítettem fel magamat a legrosszabbakra. Felkészültem, hogy majd megvetnek, elutasítanak, a halálba kívánnak, de nem volt szándékomban hazudni nekik.
- Ők nincsenek itthon - mondta Emmett.
- Tudom, Olaszországban vannak, azon belül Volterrában - mondtamm
- Honnan tudod? - kérdezte döbbenten Rose.
- Mindent a maga idejében, de induljunk hozzájuk - fogtam meg karjukat, s repítettem magunkat a többiek mellé, számukra háttal. Rosalie  és Emmett lefagyva állt mellettem, megmukkanásnyi időt sem hagytam a számukra. Edward és Jasper kapta felénk elsőnek a szemüket, majd sorra a többiek is. Elképedve néztek ránk és jól olvasható volt róluk is, hogy mégis mi történt és hogy kerültünk ide a semmiből. 
- Bella - suttogta Edward, s kedvesen rámosolyogtam. Megtaláltam a párom. Felőle is ugyanazt olvastam le, mint a többiekről, csak meghintve szeretettel, boldogsággal és szerelemmel. Több sem kellett neki, a karjaiba zárt, és én viszonoztam szoros ölelését.
- Mégis, hogy lehetséges ez? Hogy kerültetek ide? - szorított még jobban magához.
- Mindent elfogok mesélni - simítottam kezem a hátára, majd mindenkit szoros ölelésben részesítettem. - Csak előtte mindenki üljön le - azt tették amit mondta, csak Edward maradt mellettem. - Te is.
- Maradok, most már soha nem engedlek el! - karolta át a derekam.
- Majd a történetem után mondj el újra ugyanezt - mosolyogtam rá szomorúan, majd a többikre is. - Készüljetek fel a legrosszabbakra. Őszinte szeretnék veletek lenni, nem tévhitben hagyni benneteket. Megeshet, hogy ezután megfogtok engem vetni és gyűlölni fogtok, de megértem a részetekről. A falkával már beszéltem erről, és elfogadtak úgy, ahogy vagyok és a ti döntésetek rajtatok áll - majd kezdtem bele a mesébe. Ahogy haladtam előrébb a tetteimbe és a gyilkosságokig eljutva, a félelem ott lapult mindannyiuk lelkében. De egyikük sem gondolt arra, hogy mi van ha minket is megöl? Pedig erre számítottam az első körökben. 
Mindent elmeséltem magamról is, az eleinte meglévő tudatlanságomról is, majd a tudatomhoz téréséhez, a gyilkosságokhoz, amiket szenvedéllyel hajtottam végbe, de miközben meséltem EGYIKÜK sem undorodott tőlem. Jasper kimondottan még meg is értette, hogy miért öltem azokat a gyilkosokat. Meghökkenve hallgatták végig, hogy a vámpírok szívén éltem hónapokig, majd az energián. Meséltem nekik Beniről is, hogy én vittem magammal, tudtomon kívül, ki is ő nekem. Megsajnáltak, amikor elmondta, hogy egészen a mai napig nem voltam tisztában a múltammal, és hogy senkire sem emlékeztem, csak Beni-re és Edward gyönyörű szemeire. 
A Cullen családnak bevallottam, hogy farkasként Edward lett a bevésődésem, ezért is féltettem annyira az összecsapásnál. Elérzékenyülve néma zokogásba tört ki erre Esmee, mert boldog volt, hogy fia végre megtalálta a párját, és a többiek is gratuláltak neki. Történetem végére vegyes érzések kavarogtak bennük, de egyikük sem gyűlölt meg. Igaz féltek tőlem valamelyest, kivétel Edwardot, akitől továbbra is a szerelmet éreztem, tetteim elmondása után is, aminek hálás voltam neki. Belehaltam volna, ha ezek után életem párja megvetett volna.
- De mégis, hogy voltál képes megemészteni a vámpírok kemény szívét? -tette fel a kérdését Carlisle.
- Képes vagyok emberivé tenni a vámpírok testét - mondtam ugyanazt, mint a Falkának. Még a légzésük is elakadt e szavak hallatán, és láttam, ahogy Rosalie elképzeli magát emberként, Esmee pedig, hogy kezében tartja megszületett gyermekét.
- Akkor képes lennél újra emberré változtatni? - kérdezte Rose, szinte csak maga elé, de mind hallottuk.
- Igen - rám kapta a tekintetét, majd körbevitte a szobán is, végül Emmett-en állapodott meg a tekintete. AKART ember lenni, csak Emmett miatt bírta ki eddig a vámpíriságot és most is csak Emmett miatt várt, hogy megbeszéljék ezt. Esmee csak maga elé meredve merült el gondolataiba, de Carlisle jól tudta, mik járnak felesége gondolataiban, olyannyira ismerte már őt, így az ő fejében is megfordult, hogy ha lehetséges, választaná kedvese miatt az emberiséget.
Mialatt mi beszélgettünk, még egy vámpír jelen volt egy közeli helyiségben, de nem mert megmozdulni sem a hallottak után. Tisztában volt, hogy ő is rengeteg vétkességet tett, amióta vámpír. De nem állt szándékomban elküldeni őt, a Volturi egyik királyát, Marcust. Közel sem volt olyan vétkes, mint azok, akiket elpusztítottam. Csendben hagytam emésztgetni a többieket, miközben Edward belém karolva simogatott.
Ezután mind feltettek pár kérdést, amikre készségesen válaszoltam, s megkértem őket, hogy ezt ne adják tovább, mert nem szándékozom másokkal megosztani a velem történteket, és hogy ki vagyok én valójában.

Epilógus

Az események visszaálltak a rendes körforgásába. A Cullen család visszajött Forksba, folytatni az itt elkezdett életüket. A határ továbbra is fennállt a Falka és a Cullen család között, így amikor Edwarddal töltöttem a napomat, az Ő térfelükön voltam. A falkának is bevallottam, hogy Edward lett a bevésődésem, amit eleinte elleneztek, de mára már beletörődtek, mivel ez ellen nem lehetett mit tenni és örültek, hogy megtaláltam a boldogságom.
Ahogy telt az idő, én is úgy szabadultam fel mindannyiuk között és ismertem ki még inkább magamat. Kordában tudtam tartani képességeimet, a harmónia jelen volt mindvégig a környezetemben. A kedélyek, vagyis a vámpírok, szerte a világon lenyugodtak, hogy abbamaradt a fajuk irtása, s nyugodtan éltek tovább. sőt egyre többen tértek át a vegetáriánus életmódra. A Volturi folytatta uralkodását, de jobban odafigyelve a döntéseikre. Marcus tartotta a száját rólam, még Aro elől is eltitkolta tudását, amit gondolatban, de megköszöntem neki.
És elérkezett az a nap is, amikor Esmee elém állt Carlisle-al az oldalán, s kijelentették, hogy emberek szeretnének lenni és ebből adódóan gyereket akarnak vállalni. eleget tettem a kérésüknek, s átalakítottam testük keringését. Az átváltozásuk gyorsan végbement, mindössze pár percet vett igénybe, de számomra volt a legnehezebb, mert a friss vér utáni zamat igazán vonzó volt a számomra, de türtőztettem magamat. 
Utána való időszak viszont számukra volt nehéz. Vissza kellett szokniuk az emberi szokásokra és tevékenységeikre. Rettentő nehezen állt vissza szervezetük a régen megfosztott emberi tulajdonságaikra. Volt, hogy képesek voltak a saját lábukban is felbukni, de idővel normalizálódott mindent. Ugyanúgy egy család maradtak a Cullen-ék, csak nagyobb odafigyeléssel voltak a szüleik iránt a "gyerekek". 
Két évre rá, viszont Rosalie és Emmett is úgy döntött, hogy az emberi létet választják, azok után, hogy Esmee-nek és Carlisle-nak megszületett a közös gyermekük, akinek ők ketten lettek a keresztszülei. A két újdonsült embernek (Rosalie és Emmett) kicsit hosszadalmasabb volt a megszokás, de sikerült átállniuk nekik is.
Egy véletlen folytán azonban kitudódott, hogy a Cullen-ek közül négyen emberek lettek és őrült sebességgel terjed ez el a vámpír társadalomban. Egyre több kíváncsi vámpír látogatta meg a családot, ezzel felbolygatva a farkasok hormonális zavarait is. Pedig egészen addig jól titkoltuk, hogy emberek négyen, csak egy véletlen folytán egy nomád vámpír, aki hallott a Cullen családról, meglátta a vérben gazdag Esmee-t és Carlisle-t, ahogy az udvaron gyermekükkel játszanak. Így terjedt hát el, hogy valaki képes visszaváltoztatni vámpírokat emberekké. 
Jane és Alec rögtön tudta, hogy én vagyok az, bár nevemet nem ismerve, keresésemre indultak, ahová Marcus vezette  el őket, kisebb meglepetésünkre. Bár már elhatározásuk pillanatában tudtam tervüket, kedvesen fogadtam őket, és félve bár, de közelebb merészkedett hozzám a két testvér, megkérve engem, hogy változtassam őket vissza. Készségesen eleget tettem kérésüknek, s a Cullen családhoz csatlakozva segítettünk nekik a visszaszokáshoz.Szerencsére a két iker túltette magát barátjuk halálán (amit még mindig nem bánok) és nővérükként tiszteltek engem.
Emellett még eg ymeglepő dolog történt. Jane és Paul bevésődött egymásnak első találkozásuk pillanatában, így az ikrek LaPush-ba költöztek és ott éltek tovább boldogan, később családot alapítva.
Rose-nak és Emm-nek is született kisfia, aki kiköpött az édesapja lett, de szőkeségét édesanyjától örökölte. Edwardot és engem kértek fel keresztszülőknek, amit mi boldogan vállaltunk.
Még mielőtt meg nem feledkezem, mi is boldogan élünk Edward-dal ketten a határon fekvő közös házunkban. Egy csoda folytán én is teherbe estem a vámpír páromtól, aki egy kislány lett, Renesmee. Édesanyám és Esmee után neveztem el, mert mindkettejüknek hálás vagyok, hogy létezem és hogy Esmee támogatott engem egész idő alatt. És ha meglepődnétek, igen Jacob lett a bevésődése, keresztszülei pedig Alice és Jasper.
Már csaknem mindenki megtalálta a maga párját a Falkában, egyedül viszont csak Alec bolyongott, ami igazán lelombozta kedélyét, s egyre gyakrabban fordult meg a fejében, hogy ő visszaváltozna, de a vegetáriánus életmódon folytatná vámpíriságát. Edwardot kérte meg, hogy tegye őt halhatatlanná, aki kétkedve, de megtette a fiúnak. Fél évre rá pedig egy nomád lánnyal találkozott vadászata közben, akivel szerelem  volt első látásra.
Így lett az, hogy mindenki boldogan élte halandóságát és halhatatlanságát a Halál utáni szerelemben. ♥


Köszönetnyilvánítás
Köszönöm a kedves olvasóknak, hogy végigkísértek a hosszú évek alatt és nyomon követték a történet előrehaladtát. Köszönöm a támogatóknak és mindenki másnak aki itt volt a szomorú és boldog pillanatokban!

1 megjegyzés: