Sziasztok! Íme a következő fejezet :3 Remélem mindenkinek tetszeni fog! Kicsit durvára sikerült szerintem, de rátok hagyom a véleménymegosztást! ^.^
XOXO
VattaCukor♥
22. fejezet
/Jacob szemszöge/
Mióta Bella elment közülünk és a Cullen-ek kutatni kezdtek a halálesetek után, ami nekünk csak jó, mert nincsenek a közelben és nem alakulnak át a fiatalok. Viszont az minket is kíváncsivá tesz, hogy mégis ki az okozója a vámpírok legyilkolásának. A Bölcseknél is utánakérdeztünk az eseményeknek, de ők is olyan tudatlanok voltak, mint mi magunk.
Szerencsére, olyan nyomokra nem bukkantak a Cullen-ek, hogy farkasok lennének az áldozatok, de mégis bennük él a tartás, miszerint velünk is megtörténhet ez.
Viszont a falka olyannyira nem merült bele a kutatásba, mint ők, inkább a rezervátum felügyeletére koncentráltunk és próbáltuk túltenni magunkat Bella halálán, de senki részéről nem volt elfogadható. Mindennapjainkat edzésekkel, járőrözéssel töltöttük, emellett Beni felnevelése volt a szemünk előtt. De egy nap nagy robajjal rontott be Sam a házunkba, s hadarva elmondta, hogy Emily balesetet szenvedett. A házban jelenlévőkkel azonnal a helyszínre siettünk, még Leah is velünk tartott, mivel érezte, Sam-mel együtt, hogy párjuk életveszélyben van.
Farkasalakban rohantunk a baleset helyszínére, s már messziről éreztük a füst szagát és annak ropogását. Azonban ez pillanatokkal később megszült hallatszani és csak a szaga terült el a levegőben. Amint odaértünk, meghökkentő látvány fogadott. Emily egy fának támasztva ült eszméletlenül, s az összetört kocsi méterekkel arrébb állt az úton, letépett ajtókkal. Leah-vel azonnal a kocsihoz rohantunk, s döbbenten néztük, hogy Beni sehol sem volt.
~ Fél perccel ezelőtt még tisztán éreztem a jelenlétét és hogy haldoklik! Most pedig sehol sincs, de érzem, hogy jól van! - tombolt magában a lány, s fel alá sétált a kocsi mellett. Körbeszaglásztunk a levegőben, hátha érzünk még valakit, de rajtunk kívül senkit sem, s egyre inkább tűnt el Beni illata is.
Amíg mi ezen voltunk fennakadva, Sam letérdelt párja mellé és óvatosan megvizsgálta, de egy karcolást sem talált feleségén. Percek múlva ébredezni kezdett és ijedten kapta fel a fejét, s nézett körbe.
- Mi történt? Hogyan kerültem ki a kocsiból? Beni jól van? - pattant fel és szaladt oda hozzánk. - Hol van Beni? Ezt nem értem! - nézett Sam-re. - Ti szedtetek ki az autóból?
- Nem, mire ideértünk, már a fának voltál döntve - karolta át Emilyt, ezzel is csitítva felzaklatott hangulatát.
- Egy őz vágott ki a kocsi elé, de én későn vettem észre és félrerántottam a kormányt, miközben Benit nyugtatgattam, mert ő az egész utat végigsírta - zokogott fel, s rogyott össze.
- Nem volt senki más a közelben? - kérdeztem meg tőle.
- Nem tudok róla. Ahogy a fának csapódtunk, az égő autóra emlékszem, majd elvesztettem az eszméletem.
- Milyen fának csalódtál neki? - nézett körbe Paul, de egyik fa sem nézett úgy ki, mint aminek nekimentek volna.
- Annak ott - mutatott a kocsihoz legközelebbi fára, de azon egy karcolás sem volt.
- Biztos, hogy fának csapódtál?
- Biztos vagyok benne! Még a fejem is bevertem az ablaküvegbe - kapott a fejéhez, de az ép és egészséges volt. - Lehetetlen!
- Tényleg nekimehetett egy fának! - hallatszott mögülünk Jared hangja. - Itt van a lökhárítón egy fa kérge és annak ágai.
Közelebb mentünk mi is és igaza volt Jared-nek. Ott volt rajta az egyik ÉP fának a kérge és értetlenül néztünk magunk elé.
- Fáj valahol? - vonta magához Sam feleségét, de ő nemet intett a fejével, pedig pólóján ott voltak sérülésének nyomai is.
A fiúkkal megbeszéltük, hogy később visszajövünk és elvontatjuk onnan az autót, de addig is eltoltuk az úttestről és hazamentünk, ahol azonnal hívtam Edwardot, aki pár csörgés után felvette:
- Beni eltűnt - vágtam a közepébe.
- Mégis, hogy tűnhet el egy csecsemő? - hüledezett, s a háttérben mozgolódás támadt, bizonyára közelebb jöttek hozzá.
- Sam párjával volt és éppen hazafelé tartottak, de autóbalesetet szenvedtek...
- Nagyon megsérültek? - hallottam meg egy aggódó nő hangját, valószínűleg a családfő feleségéét.
- Emily-n egy karcolás sincs, pedig csúnyán összetört a a kocsi és vér is van benne, emellett még ki is gyulladt az, de azt is eloltotta valaki, sőt még a fának sincs semmi baja. Nagyon furcsa ez az egész.
- Hogy érted, hogy nincs baja a fának sem? - értetlenkedett a családfő.
- Egyszerűen nem látszódik meg a fán a becsapódás jele, de a kocsin ott van a nyoma, és még az úton is látszik. Emily-n pedig egy sérülés sincs, pedig emlékszik rá, hogy csúnyán beverte a fejét az üvegbe. És mielőtt kérdeznétek, az üvegen is ott van a nyom.
- Ez nagyon különleges adottság lehet - hangzott egy ismeretlen hangja. - Véleményem szerint egy gyógyító van a háttérben.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Carlisle.
- A hallottakból leszűrve, az a véleményem, hogy mind a természetet és a hölgyet is meggyógyította az a valaki. Nem volt ismerős az illata?
- Nem éreztünk senkit sem a közelben - válaszoltam.
- És a gyermek? - kérdezte a kis kobold szerű lány a vonal túlvégén.
- Eltűnt. Mint akit a Föld nyelt el. Leah, a bevésődése érezte, hogy megsérült és viszont utána már semmi baja nem volt, örült valaminek, és eltűnt, mintha elvágták volna a kapcsolatot.
- Semmit sem érez felőle? - Carlisle. Ránéztem az említettre.
- Gyengéden érzem Őt, de valami gátolja, hogy tudjam merre keressem - mondta Leah, s tekintete a távolba meredt. Sajnáltam, hogy ilyenen kell átesnie, így is elég nehéz élete volt. Bele gondolni se merek, hogy most mit érezhet.
Mióta Bella elment közülünk és a Cullen-ek kutatni kezdtek a halálesetek után, ami nekünk csak jó, mert nincsenek a közelben és nem alakulnak át a fiatalok. Viszont az minket is kíváncsivá tesz, hogy mégis ki az okozója a vámpírok legyilkolásának. A Bölcseknél is utánakérdeztünk az eseményeknek, de ők is olyan tudatlanok voltak, mint mi magunk.
Szerencsére, olyan nyomokra nem bukkantak a Cullen-ek, hogy farkasok lennének az áldozatok, de mégis bennük él a tartás, miszerint velünk is megtörténhet ez.
Viszont a falka olyannyira nem merült bele a kutatásba, mint ők, inkább a rezervátum felügyeletére koncentráltunk és próbáltuk túltenni magunkat Bella halálán, de senki részéről nem volt elfogadható. Mindennapjainkat edzésekkel, járőrözéssel töltöttük, emellett Beni felnevelése volt a szemünk előtt. De egy nap nagy robajjal rontott be Sam a házunkba, s hadarva elmondta, hogy Emily balesetet szenvedett. A házban jelenlévőkkel azonnal a helyszínre siettünk, még Leah is velünk tartott, mivel érezte, Sam-mel együtt, hogy párjuk életveszélyben van.
Farkasalakban rohantunk a baleset helyszínére, s már messziről éreztük a füst szagát és annak ropogását. Azonban ez pillanatokkal később megszült hallatszani és csak a szaga terült el a levegőben. Amint odaértünk, meghökkentő látvány fogadott. Emily egy fának támasztva ült eszméletlenül, s az összetört kocsi méterekkel arrébb állt az úton, letépett ajtókkal. Leah-vel azonnal a kocsihoz rohantunk, s döbbenten néztük, hogy Beni sehol sem volt.
~ Fél perccel ezelőtt még tisztán éreztem a jelenlétét és hogy haldoklik! Most pedig sehol sincs, de érzem, hogy jól van! - tombolt magában a lány, s fel alá sétált a kocsi mellett. Körbeszaglásztunk a levegőben, hátha érzünk még valakit, de rajtunk kívül senkit sem, s egyre inkább tűnt el Beni illata is.
Amíg mi ezen voltunk fennakadva, Sam letérdelt párja mellé és óvatosan megvizsgálta, de egy karcolást sem talált feleségén. Percek múlva ébredezni kezdett és ijedten kapta fel a fejét, s nézett körbe.
- Mi történt? Hogyan kerültem ki a kocsiból? Beni jól van? - pattant fel és szaladt oda hozzánk. - Hol van Beni? Ezt nem értem! - nézett Sam-re. - Ti szedtetek ki az autóból?
- Nem, mire ideértünk, már a fának voltál döntve - karolta át Emilyt, ezzel is csitítva felzaklatott hangulatát.
- Egy őz vágott ki a kocsi elé, de én későn vettem észre és félrerántottam a kormányt, miközben Benit nyugtatgattam, mert ő az egész utat végigsírta - zokogott fel, s rogyott össze.
- Nem volt senki más a közelben? - kérdeztem meg tőle.
- Nem tudok róla. Ahogy a fának csapódtunk, az égő autóra emlékszem, majd elvesztettem az eszméletem.
- Milyen fának csalódtál neki? - nézett körbe Paul, de egyik fa sem nézett úgy ki, mint aminek nekimentek volna.
- Annak ott - mutatott a kocsihoz legközelebbi fára, de azon egy karcolás sem volt.
- Biztos, hogy fának csapódtál?
- Biztos vagyok benne! Még a fejem is bevertem az ablaküvegbe - kapott a fejéhez, de az ép és egészséges volt. - Lehetetlen!
- Tényleg nekimehetett egy fának! - hallatszott mögülünk Jared hangja. - Itt van a lökhárítón egy fa kérge és annak ágai.
Közelebb mentünk mi is és igaza volt Jared-nek. Ott volt rajta az egyik ÉP fának a kérge és értetlenül néztünk magunk elé.
- Fáj valahol? - vonta magához Sam feleségét, de ő nemet intett a fejével, pedig pólóján ott voltak sérülésének nyomai is.
A fiúkkal megbeszéltük, hogy később visszajövünk és elvontatjuk onnan az autót, de addig is eltoltuk az úttestről és hazamentünk, ahol azonnal hívtam Edwardot, aki pár csörgés után felvette:
- Beni eltűnt - vágtam a közepébe.
- Mégis, hogy tűnhet el egy csecsemő? - hüledezett, s a háttérben mozgolódás támadt, bizonyára közelebb jöttek hozzá.
- Sam párjával volt és éppen hazafelé tartottak, de autóbalesetet szenvedtek...
- Nagyon megsérültek? - hallottam meg egy aggódó nő hangját, valószínűleg a családfő feleségéét.
- Emily-n egy karcolás sincs, pedig csúnyán összetört a a kocsi és vér is van benne, emellett még ki is gyulladt az, de azt is eloltotta valaki, sőt még a fának sincs semmi baja. Nagyon furcsa ez az egész.
- Hogy érted, hogy nincs baja a fának sem? - értetlenkedett a családfő.
- Egyszerűen nem látszódik meg a fán a becsapódás jele, de a kocsin ott van a nyoma, és még az úton is látszik. Emily-n pedig egy sérülés sincs, pedig emlékszik rá, hogy csúnyán beverte a fejét az üvegbe. És mielőtt kérdeznétek, az üvegen is ott van a nyom.
- Ez nagyon különleges adottság lehet - hangzott egy ismeretlen hangja. - Véleményem szerint egy gyógyító van a háttérben.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Carlisle.
- A hallottakból leszűrve, az a véleményem, hogy mind a természetet és a hölgyet is meggyógyította az a valaki. Nem volt ismerős az illata?
- Nem éreztünk senkit sem a közelben - válaszoltam.
- És a gyermek? - kérdezte a kis kobold szerű lány a vonal túlvégén.
- Eltűnt. Mint akit a Föld nyelt el. Leah, a bevésődése érezte, hogy megsérült és viszont utána már semmi baja nem volt, örült valaminek, és eltűnt, mintha elvágták volna a kapcsolatot.
- Semmit sem érez felőle? - Carlisle. Ránéztem az említettre.
- Gyengéden érzem Őt, de valami gátolja, hogy tudjam merre keressem - mondta Leah, s tekintete a távolba meredt. Sajnáltam, hogy ilyenen kell átesnie, így is elég nehéz élete volt. Bele gondolni se merek, hogy most mit érezhet.
- Elképzelésünk sem lehet, hogy hova tűnhetett - mondta Edward.
- Esetleg Alice nem lát semmit? - tudtam jól a kis csaj képességét.
- Sajnos nem látom jól a jövőtöket, most még annyira sem, mint eddig - válaszolt kérdésemre Alice.
- Azért, köszönöm. Most viszont leteszem, próbálunk nyomok után kutatni, hátha rábukkanunk valamire. Sziasztok! - válaszukat sem vártam meg, azonnal kinyomtam a telefont, s az udvarra kiérve farkassá változva futottam vissza az összeroncsolt kocsihoz, míg Embry, Sam és Paul szállító kocsiért ment, hogy elhozhassák haza az összetört autót. Keresésem bármilyen nyom után hiábavaló volt, így késő este hazavergődve, az ágyamba zuhantam, s mély álomba merültem.
A kicsivel a kezemben hagytam el az erdőt, s léptem ki a város szélső útjára. Éreztem, hogy mindkettőnknek szüksége van pihenésre, s a kisvárost is elhagyva mentem egy nyugodt, biztonságos, meleg helyre, amire a napokban bukkantam rá, kitudja melyik földrészen. Az utazás számomra nagyon egyszerű, mert egyik pillanatról a másikra ott vagyok, ahol csak szeretnék, a részecskéknek köszönhetően. Nem nevezném teleportálásnak, azt amit csinálok, mert az egyik helyről kerül hirtelen a másikra. De én nem. Én utazok a részecskéken keresztül, amelyek mindenhol jelen vannak, legyen az a levegő, vagy egy tárgy. Igaz, hogy én is pillanatok alatt egy másik helyen vagyok, de én az odajutásom pillanatáig több milliárd részecskével találkozom, s érintem meg őket. Egyszerűen imádom, amit akkor átélek és örülök, hogy a részük lehetek.
A biztonságos zónámba érve lassítottam, s beléptem a szobába, amit kisajátítottam magamnak egy hatalmas épületben. Már évek óta magányosan állt itt egy több hektárnyi föld közepén, s kiélveztem az egyedüllétet. Csinosan kipofoztam a lakrészemet, és a hozzá tartozó fürdőszoba részt. Szerencsémre még működőképes volt a vízrendszer a házban, s meleg vizet is tudtam csiholni. A karomban lévő gyereket leraktam az ágyamra, melyre a napokban húztam, új lepedőt.
Mivel az egész házban hűvös tengett és még világítás sem volt, egy szempillantás alatt képeztem hőforrást a szoba közepére, ami szinte azonnal felmelegítette a szobát és világította meg. A kádba engedtem egy kevés meleg vizet, melyet felmelegítettem és a szobába mentem az éppen lefelé mászó kisfiúhoz. Gyorsan elkaptam, mielőtt leesett volna, s elvittem fürdetni. Időközben rájöttem, hogy nincs mibe átöltöztetnem és bepelenkáznom, de számomra ez nem jelentett gondot. A gyermeknek fel sem tűnt az a pár pillanat, míg elugrottam egy üzletbe, leemelve a polcokról számunkra szükséges eszközöket, majd gondosan felöltöztetve az ágyba vittem. Ott dúdoltam neki egy kis altatót, amitől hamar elaludt.
Nyitott fürdőszoba ajtóval én is elmentem fürdeni. Emberi lassúsággal lehámoztam magamról a ruhákat, s egy kupacba dobáltam a sarokba. Majdhogynem csordultig engedtem a kádat vízzel, majd lassan belefeküdtem a mámorító vízbe. Ahogy teltek a percek, úgy adtam át magam a nyugalomnak, s olvadtam egybe a vízzel, ami körülölelte a testemet. Úgy olvadtunk össze, mint két összeöntött folyadék. Összegabalyodtunk, mint a több ezer éves inda, s harmonikus pillanat ereszkedett le az egész lényemre.
Órákig pihentethettem testemet, de elmém mindvégig tudatánál volt, s készen állt bármire. Körülbelül addig maradtam meg a nyugalmi állapotomban, míg sírni nem kezdett a tőlem oly közel fekvő gyermek. Kiszállva a kádból, azonnal lepergett testemről a víz, s immáron szárazon léptem közel az éhes kis emberhez. Végigsimítottam puha kis bőrén, könnyeit letörölve onnan, s azonnal abbahagyta a sírást, s kapaszkodott bele kezembe. Finoman felemeltem az ágyról, s csupasz bőrömhöz érintve hozzám bújt, és kapaszkodott belém. Arcon csókolva selymes bőrét, visszahelyeztem az ágyra és ételt szereztem számára, s számomra egy ruhát, mely elfedte mezítelen bőrömet.
Miután megetettem a csöppséget, újra álomra szenderült, s idejének láttam, hogy a magam számára is harapnivaló után nézzek. Elmémet kieresztve kerestem a megfelelő táplálékom, s rövidesen meg is találtam őt, aki egy nagy belváros sikátorában húzódott, keresve a megfelelő prédáját a tömegben. Több társa jelenlétét is éreztem, de a ő lelke volt a legsötétebb mind közül. Ahogy kigondoltam, hogy Ő lesz ma a lakomám, már ott is voltam mögötte, tőle pár lépésnyire. Szerencsétlen nincs tisztában helyzetével és percek múlva már engem fog Ő táplálni.
Hangtalanul odasétáltam mögé, s gyengéden vállára helyeztem a kezemet, mire megijedt, s megfordult volna, ha engedem, de vasmarokként tartottam a vállát. Esélye sem volt, hogy kiszabaduljon szorításomból. Addig addig küszködött, míg véletlen, de tényleg véletlen elroppantottam a lapockáját és vállát. Ordítva adta tudtomra, hogy ez fájt neki, de ennek én csak örülni tudtam. Ő is kegyetlenül ejtette csapdába áldozatait, most megmutatom neki, hogy azok az emberek mit éreztek a kezei között. Nyelvét kitépve hallgattattam el, s ezután már megmukkanni sem tudott, de nem is akart, mert tudta, hogy elérkezett a veszte.
Azonban, még mielőtt elkezdhettem volna beváltani ígéretem, amit magamnak tettem, megzavart minket pár közeledő léptek:
- Demetri! - szóval így hívják. Prédám elé sétálva, lassan végigsimítottam álla vonalán, s érintésemtől abban a pontban vér kezdett csordogálni onnan. Nyelvem végighúztam a sűrűsödő vérén, mire döbbenten kísérte végig minden mozdulatom. Nem óhajtottam elhagyni a sikátor sötét zugát, így energiát mertem a levegőből, s körként elektromos burkot emeltem, hogy megközelíthetetlenek legyünk. A levegő sercegett a párával való találkozás következtében, s láthatóvá tette a burkot, de még így is visszapattant róla a két közeledő vámpír. Egy fiatal lány és vele egyidős ikertestvére. Hogy honnan tudtam, hogy ikrek? A sejtjeikből mindent éreztem.
A kezeim között vergődő zsákmányom nem merte leemelni rólam a tekintetét. Összeroncsolódott válláról levettem a kezem és a nyakánál fogva emeltem a magasba. Félelem járta át az egész testét. Remegett, mint a nyárfalevél.
- Rég volt alkalmad bárkitől is rettegned - búgtam sejtelmes hangon, s apró mosolyra húztam a szám. - Egészen eddig az évszázadok alatt, te tartottad rettegésben a neked alárendelteket, s embereket - szorítottam rá még inkább a nyakára. - De én meg tudom neked mutatni, hogy mit is éreztek át az áldozataid - engedtem lentebb, s a falhoz nyomtam.
- Kérlek ne! - suttogta, amit minden jelenlévő személy jól hallott.
- Mit kérsz? - néztem rá kíváncsian.
- Könyörgöm! Ne ölj meg! - hangja remegett, miközben hozzám beszélt.
- Halljátok ti is? - néztem a két testvérre mosolyogva, akik lefagyva álltak tőlünk pár lépésre. - Milyen szépen kéri. De sajnos nem tehetek eleget a kérésednek - néztem rá sajnálkozón, ami pillanatok alatt el is tűnt az arcomról és ördögi vigyor váltotta azt fel. - A te időd le járt létezni. Egy utolsó kívánság?
- Dögölj meg - vicsorított, de azonnal elroppantottam gégéjét, s kezdtem kivonni belőle a halhatatlansága létét. A teste pillanatok alatt vált gyengévé, s újra emberivé. Bőre visszakapta eredeti színét. Ahogy szervei kezdték visszanyerni régi állapotukat, s a keringése kezdett újra beindulni, a szíve dobbant egyet, majd utána még párat, s elérkezett az én időm. Megmukkanni sem hagytam neki időt. Mellkasán át téptem ki a szívét, összeroncsolva bordáit, s a vérben tocsogó szívéből kiharaptam egy darabot.
Ahogy az életet adó hús és vér ajkaimhoz ért, elkapott a mámor, s még többet akartam. Külső szemlélőként visszataszító látványt nyújthattam, ahogy felfaltam a szív minden egyes részét, de számomra felemelő érzést ajándékoz. Ami eddig egy gyilkos testében nyugvó szív volt, ezután az én lényemnek a részévé vált, s bennem élt tovább, immáron megtisztulva és felszabadulva. Kezemről lenyalva az éltető vért, oldalra fordítottam fejemet, s ránéztem a két szemtanúra, akik sokkot kapva reszkettek földbe gyökerezett lábakkal. Még akkor sem voltak képesek megmozdulni, amikor közéjük értem, s végigsimítottam arcukon. Visszapillantva a zsákmányomra, megesett rajta a szívem. De hamar elmúlt, mert a múltban lévő tettei jóval felülmúlták, azt, amit most én tettem vele. Egy momentum alatt porrá égettem a holttestét, majd magára hagytam a két megzavarodott ikret, akikre csak később találtak rájuk. De még akkor sem voltak képesek magukhoz térni a sokkból, s magyarázatot adni az előttük lezajlott jelenetre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése