2014. november 10., hétfő

20. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a kövi fejezetet! :D Ehhez a részhez egy videót is szerkesztettem, amit mindenféleképpen nézzetek meg, mert történetet és egy-két eseményt mond el! : D Remélem tetszeni fog! :) Komikra még mindig nagyon számítok! :$

Puszi
VattaCukor♥

/Tudjuk.ki szemszöge/

Sötétség. Fájdalom. Kín. Bánat. Élet. Halál. Magány. Éhség! Mi történik? Mi folyik itt? Hol vagyok? Mindentől távol, mégis oly közel. Sötétség. Erdő?! Rengeteg!? Köd?! Eső?! Nem tudom! Szomjazom! Oltsd a szomjam! Sötétség. Minden más! Mi ez? Vér?! Sötétség. Nincs kiút! Merre menjek? Magányos vagyok! Valaki segítsen! Mi ez az égető kín? Kapar a torkom! Adj valamit! Sötétség. Víz! Víz kell! De merre van? Shh... Hallom! Északra van egy patak! Gyorsan! Oda kell jutnom! Sötétség. Iszom, de nem elég! Valami nem stimmel! Nem múlik a szomjam! Van valaki mögöttem. Sötétség. Mindenem véres! De sokkal jobban vagyok. Mi történt? Sötétség. 
  /pár nappal később/
Fekszem. De hol? Hova megyek? Nem tudom. Mi ez az egész? Képzavar. Megint szomjazom! Merre van a víz? Sshhh... Hallom a dübörgését! Rohanj! Sötétség. Iszom, de ez nem víz. Ez valami édes... és piros! Mi ez? Vér? Lehetetlen. De finom! Kell még! Sötétség. Egyedül vagyok. A többiek hol vannak? És kik azok a többiek? Semmire és senkire nem emlékszem... Sötétség. Zaj. Valaki van a közelben. Héé.. Segíts! Hol vagyok? Merre találok haza? De hol lakom? Miért nem segítesz? Héé! Ne menj! Ne rohanj! Azt mondtam állj meg! Héé! Elestél! Segítek felállni, de te is segíts nekem! Nem bántalak! Ohh.. mi ez az édes illat? Finom! De mi ez? Hiszen ez vér! Ne! Én ezt nem iszom meg! De miért nem? Hiszen jobban vagyok tőle! Adj még! Sötétség. 
/újabb pár nap/
Mi történt? Milyen nap van? Éjszaka van. Nem emlékszem semmire, minden olyan zavaros. Alakok, nem... emberek, elmosódott emberek. Homályosak az emlékeim...



Mit tettem? Mi vagyok...... Ez én voltam?
El kell innen tűnnöm, de bárhová is megyek, mindenhol az áldoztok arcát látom..
Egy szörnyeteg vagyok! Hová menjek? Vért ittam! Embert és ... mit öltem? Mert nem embert az biztos... Ki vagyok én? Egyáltalán ki voltam én ez előtt? Mert nem ilyen az biztos! Mit tettem? Mik voltak azok az égő testek? Hidegek és kemények voltak.. de a kezemben mint egy hímes tojás... Milyen teremtmény volt? Egy sikátorban voltunk... és épp evett... nem is... vért ivott! 
VÁMPÍR!
Vámpír volt! Igen... az volt... de honnan tudom ilyen biztosra? És én mi vagyok? Én is vért ittam! Vámpír vagyok? Lehetséges, de nem csak ittam, hanem ettem is! Megettem a szívét!... Én megettem a vámpír szívét!!! Ez nem lehet.. Ez meg sem történt!... Ez csak egy nagyon-nagyon rossz álom....


2014. november 1., szombat

19. fejezet


Sziasztok! Megérkezett a kövi fejezet! Remélem tetszeni fog mindenkinek! :D Írjatok sok-sok kommentet! :D

puszi
VattaCukor♥


/Edward szemszöge/
Ahogy a vámpír sikolyai elhaltak, úgy a tűz is kezdett feloszlani és vele együtt a nő is kezdett láthatóvá válni. Míg mindenki a sokk hatásából ébredezett, addig Jacob és én a nő kilétére próbáltunk rájönni, hogy ki is lehet ő valójában. Mire az utolsó lángok is eltűntek és csak a hamu kupac maradt előttünk, addigra a többiek is észhez tértek. Rögtön megéreztük a levegőben a friss vér illatát, amit eddig elnyomott a ropogó tűz füstje. Pillantásunk a nő keze felé irányult, ahol egy véres szív csöpögött, de nem is akármilyen, a porrá lett vámpír szíve volt?! Jacob is és én is felismertük a szagát, de megszólalni, sőt még pislantani sem volt időnk, olyan gyorsan történt minden. Még a nő arcára sem tudtunk felfigyelni rendesen, csak fél pillanat volt az egész, de az is megdöbbentett mindenkit. Az is véres volt! Mindezek felett, a Jaspertől való elválasztó határ pillanatok alatt tűnt el és a túloldalt lévő farkasok gondolatai záporként csaptak le rám. Az ismeretlen nő is olyan hirtelen tűnt el, mint a kámfor és vele együtt a porrá lett vámpír is. Még vámpír látásunkkal és hallásunkkal sem tudtuk felvenni vele a versenyt, olyan gyors volt. A legkülönösebb az egészben az az, hogy miután eltűnt a szemünk elől, még a szaglásunkra sem hagyatkozhattunk, mert semmit sem éreztünk az ég világon. Olyan volt, mintha itt sem lett volna. Mintha meg sem történt volna ez a egész. Még a tűz okozta égés nyomok is eltűntek a fűről, pedig 1 perccel ezelőtt még az égő vámpír teste volt ott.
- Mi a sz*r - törte meg a döbbent csendet Emmett káromkodása. Még Esme sem szólt rá fiára, olyan hihetetlen volt ez az egész. - Ez most megtörtént, vagy csak álmodom?
- Ha te álmodsz fiam, akkor én is! - szólalt meg Carlisle is.
- Nem álmodunk - jelentettem ki és ránéztem mindenkire.
- Ez vicc! Ez...ez... ez meg sem történt! Ez nem lehet! Halljátok, álljatok le! Ez kib*szottul nem vicces! Oké, hogy néha túlzásokba estem, de azért ez már sok! Elő a kamerákkal! Megcsináltátok! Nyertetek, ráhagyom a poénok mondását, csak álljatok le! - akadt ki teljesen Emmett. Addig-addig hátrált, míg neki nem ment egy fának és ezután is a fákat leste, hogy merre vannak a kamerák eldugva. - Hol vannak a kamerák? Adjátok elő őket!
-Jas! Nyugtasd meg Emmettet, mert ha létezik olyan, hogy egy vámpír kiboruljon, akkor most Emmett teljesen kiborult! - néztem rá Jasperre, aki rögtön neki is látott Emmett csillapításának. Teljes egy percbe tellett, hogy Jasper elhallgattassa őt.
- Mi történt? - nézett ránk Jasper, mivel ő nem látta a falon túlról. - Hova tűntek? És a tűz?
~ Sam!
~ Jacob!
~ Paul! 
~ Mi történt? Pár percig nem hallottuk a gondolataitokat! Megsérült valamelyikőtök? - kérdezték a farkasok is.
- Mi sem tudjuk, hogy mi zajlott le itt az előbb. Számunkra is felfoghatatlan ez az egész. - néztem továbbra is a ép fűre.
- Az egyik percben még égett a vámpír, de a másik nő nem, pedig ő is a tűzben állt - mondtam.
- Olyan gyönyörű volt az a lány - szólalt meg Alice is, Esme és Rosalie is egyet értett vele, de Rosalie-n elcsodálkoztam egy pillanatra.
- De nem is láttad az arcát, akkor meg honnan tudod, hogy gyönyörű volt? - kérdeztem rá, mert szerintem is az volt, de nem tudom megmondani, hogy miért.
- Azt nem tudom, de biztos, hogy gyönyörű.
- És mi történt azután? - sürgetett Jas.
- A vámpír porrá égett, a tűz egyre csillapodott, majd elaludt és akkor megéreztük... - néztem rá mindenkire, akik egyetértettek velem, hogy ők is érezték.
- Mit? - Jas.
- A vért - mondtuk egyszerre.
- Vért? - értetlenkedett Jas is és a farkasok is gondolatban.
- Ott volt a nő kezében...
- Mi volt ott?
- A vámpír szíve - adta meg a választ Jacob, most már ember alakban.
- Ezt nem értem. Hogy az istenbe lenne véres a vámpír szíve? Biztos az övé volt?
- Igen - mondtuk egyszerre Jacobbal.
- Honnan tudjátok? - nézett ránk Carlisle.
- Ti nem éreztétek? Nem ismertétek fel a vámpír szagát? - kérdezte Jacob. A többiek  nemet intettek a fejükkel. - Az a vérszopó volt, aki megszökött a harc után. Az, akit napok óta keresek, de eddig semmit sem találtam róla. De most már nem is fogok - jegyezte meg az utolsó mondatot halkan.
- Igaza van, ő volt a megszökött vámpír. Felismertem a szagát.
- És akkor hova tűnt a nő? - csatlakozott hozzánk a most már ép elméjű Emmett is.
- Nem tudjuk, az egyik pillanatban még itt volt, a másikban már nyoma sem volt az itt történteknek - adta meg a választ Carlisle. - Elképesztő volt az egész, még most sem tudom elhinni. Vámpír létem alatt sosem hallottam ilyenről, sőt még hasonlóról sem. A kifejlett látásunkkal is követhetetlen volt. Incredibile!
Ezután mindenki magában gondolkodott tovább, hátha van valami megmagyarázható is, de ahogy hallottam senki sem jutott előrébb. Ekkor jutott az eszembe. Bella!
- Bella! - mondtam ki hangosan is és mindenki felfigyelt rám.
- Ez a nő Ő volt? - kérdezte meg Carlisle.
- Nem, vagyis.. szerintem nem, mert nem éreztem rajza a frézia illatot - mondtam, bár kételkedek a nemes válaszomon. Van itt valami különös...
- Szerintem sem - értett velem egyet Carlisle. - Neki teljesen más illata volt. Hogy fogalmazza meg egyszerűen.... Ennek a nőnek is vonzó illata volt, de valami más volt és nem tudom, hogy mi.. Lehet, hogy a tűz okozta ezt... Egyszerűen kényszert éreztem rá, hogy odalépjek mellé a tűzbe és vele együtt álljak ott...
- Én is így éreztem - fogta meg Esme Carlisle kezét.
- Én is - Rosalie és Emmett is bólintott.
- Szintén - Alice. 
- Engem is, de nem olyan mértékben, hogy elvarázsolt legyek tőle, mint, amilyen mindenki volt, Edwardot kivéve - mondta Jacob.
~ Minket is vonzott a tűz - mondta Sam és Paul.
~ Mi nem érzékeltünk innen semmit - jött a válasz a határ túloldaláról.
- Én ezt nem tudtam érzékelni, mert mindent eltompított az égető érzés, egészen addig, míg Edward ki nem dobott innen. - szólt Jasper is.
- Hasonlóképpen voltam, mint Jacob - zártam a sort.
- Különös. Rátok miért nem volt ilyen intenzív hatással, mint ránk? -  gondolkodott hangosan Carlisle, de mindenki vállat vont. - Azt tudom most javasolni, hogy mindenki nézze át a maga területét, hátha rátalál valami nyomra. Ha valaki talál valamit, azonnal értesítsen mindenkit. És két személy menjen vissza Bella sírjához, nézzék át még egyszer és utána tegyék rendbe, hogy továbbra is békében nyugodhasson...
- Az üres sír, mi? - fordított nekünk hátat Jacob és elindult a sír irányába. Egy darabig mindenki nézett utána, majd megszólaltam: 
- Utána megyek - és elindultam én is.

2014. október 11., szombat

18. fejezet part 2

Sziasztok! Itt a 18/2!!!! :D Remélem tetszeni fog ;)
Puszi
VattaCukor♥


/Jacob szemszöge/

Ahogy egyre közeledtünk a hang forrásához megéreztük a tűz ropogását, de hallani nem hallottuk, amit furcsálltam is. Érezni érezzük, de hallani nem halljuk? Valami baj van a hallásunkkal?
- Semmi bajotok a hallásotoknak, mi sem hallunk semmit - válaszolt Edward Cullen a fel nem tett kérdésemre. Itt valami bűzlik, de szó szerint. Egyre közelebb értünk a célponthoz és kezdett kirajzolódni egy alak, vagy kettő? A kutya se tudja. Túl homályos volt. Homályos?
~Pióca, nektek is homályos ez az egész? - küldtem a gondolataimat Edward Cullen felé.
- Igen, mintha egy bepárásodott üvegen keresztül néznénk ezt az egészet - válaszolt. Mi az isten folyik itt? Egyáltalán lehetséges ez? Még sosem hallottam semmi ilyesmit. Még egy Quileute legendában sem volt ilyenről szól. Vagy csak nem beszéltek erről az öregek?
~ Már az összes legendát hallottuk Jacob, egyikben sem volt ilyenről szó ~ üzente nekem Sam.
~ Vagy elfelejtették megemlíteni az öregek ~ mondta gúnyosan Paul.
~ Ilyet nem hiszem, hogy elfelejtenének ~ Sam. ~ Bár ki tudja. Ha ennek vége kiderítjük.
- Jasper! Érzel valamit? - nézett Carlisle a göndör hajú vámpírra.
- Semmit. Pedig amikor az üvöltést hallottuk, akkor éreztem egy pillanatra kínt, utána mintha elvágták volna - nézett hátra göndörke a család főre. Ezután senki sem szólalt meg, futottunk tovább, ahogy csak a lábunk bírta. Egyre csak közeledtünk, de semmi változás nem történt az érzékeinkkel. Annyit láttunk csak, hogy az alakok, mert biztos, hogy ketten vannak, mozgolódnak, de nem menekülnek. A tűz mögött lehetnek.
Méterek választottak már csak el és hirtelen minden kitisztult, de a gyors váltástól nem láttunk semmit, csak hallottunk. Ahogy felnéztem rájöttem, hogy nem a tűz mögött vannak, hanem benne és az egyik alak teli torokból üvölt, míg a másik csak áll, kinyújtott kézzel, és nekünk háttal. A sokktól mozdulni sem tudtam, olyan megdöbbentő volt ez az egész helyzet. De ezzel nem csak én voltam így, senki sem mozdult, csak nézett döbbenten.

/Edward szemszöge/

Meghökkenve néztük az előttünk történő jelenetet. Senki sem mozdult és nem tett semmit. Csak néztük. Elsőnek Jasper tért magához, vagyis inkább rogyott össze a hirtelen rátörő érzelmektől. A kínlódó áldozat érzelmei eljutottak hozzá, őt is a kínok közé sodorva. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a karját és a lábát és elhajítottam arra, amerről jöttünk. Ahogy földet ért, rögtön fel is pattant, de a gondolatait nem hallottam. Sőt még a határ túloldalán lévő farkasok gondolatait sem. Mi folyik itt? Nem törődve az előttem égő alakkal odarohantam Jasperhez. Ott már hallottam a túloldalon lévők gondolatait és Jasperét is, de a többiekét viszont nem.
- Egyben vagy?
- Most már igen, köszönöm! Ha nem dobtál volna ki, lehetséges hogy én is belehaltam volna.
- Nem tudom, viszont valahol van itt egy határvonal. Nem hallom a többiek gondolatait, de ha bemegyek - intettem a homályos család tagjaink felé - a tiédet nem hallom.
- Én sem érzem az ott folyó érzelmeket, csak a tiéd. Különös....
- Az, de visszamegyek. Gondolom itt maradsz.
- Ha nem gond..
- Maradj csak - és ezzel a lendülettel odarohantam Carlisle mellé. - Carlisle?
- Igen? - nézte továbbra is a tüzet és a gondolataiban is csak azt láttam. Körbenéztem és mindenki elbűvölve nézte azt, csak Jacob értetlenkedett, a gondolatai össze vissza kavarogtak. Ránéztem az égő, üvöltő alakra és hirtelen megvilágosodtam. Ő a megszökött vámpír! A megbizonyosodás kedvéért beleszagoltam a levegőbe és tényleg ő volt az, emlékszem, hogy több vámpíron is éreztem a szagát. De hogy került ide? Újra ránéztem a többiekre, de semmi változást nem láttam rajtuk, ezért odafordultam Jacobhoz:
- Érzed az égő alak szagát? - Jacob mélyet szippantott a levegőből és megcsillant a szeme a felismeréstől.
~Igen, ő az, aki meglógott...
- Ahogy mondod - és ránéztem a kinyújtott karú lányra, aki immáron már oldalt állt nekünk. Ismerősnek tűnt, de egyben mégsem. Nem tudom hol láttam már, csak azt hogy láttam. Az alakját körülölelték a tűz lángjai, mégsem perzselték meg. Mintha táncot jártak volna a testén és belülről éltetnék őt. Az arcát teljesen eltakarták a lángok, nem lehetett kivenni belőle az arcvonásait, de még így is tudtam, hogy gyönyörű. A haja a derekáig ért volna, ha nem lebegett volna a levegőben. Nehezen tudtam elszakítani róla a tekintetem, de mégis sikerült és ránéztem az áldozatára. Már csak másodpercei voltak, de én még napokig kínoznám őt Bella halála miatt. Bella... Ő hol van? Körbenéztem, de sehol sem láttam őt vagy a testét. Ránéztem a égő nőre, de nem ő volt az. Neki hosszabb haja van és pár centivel magasabb is. Hogy biztosra menjek megint mélyen beszívtam a levegőt, de sehol egy frézia illat. Ennek a nőnek más az illata. Mély, bódító, gyönyörű szép és nemes illat. Vonzott magához, de tudtam hogy nem mehetek a közelébe, mert megégek.
A sikolyok egyre halkabbak lettek, majd örökre megszűntek kijönni az ellenség torkán..

2014. szeptember 20., szombat

18. fejezet part 1


Sziasztok! Itt a 18. fejezet első fele! Remélem tetszik! ;)
puszi VattaCukor ♥

Edward szemszöge:

Őrült tempóban futottam Bella sírja felé, de egy örökké valóságnak tűnt, mire odaértem. Tudtam, hogy valami történt ott, és ezzel nem csík én voltam így. Jacob Blackkel egyszerre értünk oda és csak néztünk döbbenten. A sírt kifosztották és Bella teste eltűnt. Ez hogy történhetett? Ki volt ilyen erkölcstelen, hogy kifosztotta szerelmem sírját? Pedig még csak most búcsúztattuk el!! Ezt senkinek sem bocsájtom meg! Jacob gondolatai is ekörül forogtak, mire észbe kapott, hogy a közelben lehet még a fosztogató. Mélyet szippantottam a levegőbe, de semmi szokatlant nem vettem észre. Ránéztem Jacobra, hogy ő felfigyelt e valamilyen ismeretlen szagra, de nemet intett a fejével. Lepillantottam a földre, hogy ott látok e lábnyomokat, de csak a saját vagy régebbi lábnyomokat véltem felfedezni. Semmi nyom!? Ez hogy lehetséges? Leguggoltam közvetlenül a sír mellé, ahol még érezhető volt halványan Bella frézia illata, de már ez is eltűnőben volt. A néma csendet a telefonom csörgése törte meg, Alice volt:
- Edward! Hol vagy? Nem látom a jövődet! Mi történt? Jól vagy? Nem sérültél meg? Mondj már valamit! - sipította Alice a telefonon keresztül.
- Bella... - nem bírtam mást mondani.
- Mi van Bellával? Hol vagy? Válaszolj azonnal Edward Cullen!
- Bella sírja...
- Azonnal ott vagyunk, ne mozdulj - és ezzel a lendülettel kinyomta Alice.
Kettő perc és negyven nyolc másodperc múlva megjelentek Alicék. Eközben Jacob is hívta a falkája tagjait, gyorsan és röviden beszámolt nekik az itt történtekről. Ahogy mindenki ideért, döbbenten nézték a már üres sírt. Legelőször apám, Carlisle tért magához:
- Mi történt itt, fiam?
- Nem tudom - néztem a családom felé. - Bella teste eltűnt.
- Mi az hogy eltűnt? Egy holttest nem tud csak úgy eltűnni - akadékoskodott ha jól emlékszem a nevére, akkor Embry.
- Akkor nézd meg a saját szemeddel - intett a sír felé Jacob.
- Honnan tudtad, hogy ez történt? - kérdezte Sam.
- Nem tudtam, csak éreztem, hogy ide kell jönnöm - válaszolt Jacob.
- Velem is ugyanez a helyzet. Meghallottam Bella suttogását és rögtön iderohantam - néztem rá az összegyűltekre.
- Mi az hogy hallottad Bella suttogását? - kérdezte apám.
- Olyan tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna - néztem magam elé.
- Mit suttogott? - kérdezték többen is egyszerre.
- Állj fel és élj tovább! - mondtuk egyszerre Jacobbal.
- Te is hallottad? - nézett mindenki Jacobra, és ő csak bólintott.
- Különös - elmélkedett hangosan Carlisle. - Szabad? - intett a sír felé. Jacobbal mindketten félreálltunk és közelebb engedtünk mindenkit, hogy ők is felmérjék a terepet és körbeszaglásszanak. A gondolataikat olvasva hallottam, hogy senki nem talált semmit.
Egy ideig mindenki hallgatott, majd a távolból egy üvöltésre lettünk figyelmesek. Mindenki a hang irányába kapta a fejét és rohanásba kezdtünk. Mögöttem morgásra figyeltem fel, és hátranéztem. A határvonal. A szerződés szerint nem léphetünk a másik terültére engedély nélkül. Az üvöltés a mi területünk felől jött. Mikor már válaszoltam volna, Carlisle megelőzött:
- Hárman átléphetitek a  határt, a többiek maradjanak a határ mentén készenlétben, ha szükség lenne erősítésre vagy ha kicsúszik a kezünkből a behatoló - mindenki megértette Carlisle utasítását. A három farkas, Jacob, Sam és Paul átlépte a határt és mellénk szegődtek, a többiek, pedig a határ mentén futottak tovább.

2014. július 1., kedd

17. fejezet

Sziasztok! Itt a 17. fejezet! :D Nem fűzök hozzá semmi kommentet, azt rátok hagyom. *sejtelmes mosoly* ;)
Puszi
VattaCukor

17. fejezet

(Jacob szemszöge)
3 napja halt meg Bella, már eltelt egy egész nap a temetés óta. Mióta eltemettük, megállás nélkül az idegen vérszopók teremtőjét keresem, eddig sikertelenül. Semmi nyomot nem találtam, pedig még néhány fa lombját is megnéztem. Már egyetlen hajszálnak is örültem volna, de nem, semmi az ég világon. Egész LaPush területét körbejártam már vagy tízszer, milliméterről, milliméterre haladtam, minden kő alá benéztem, mindhiába.
Ha olyan helyen kötöttem ki, ahol Bellával töltöttem egy kis időt, csak az emlékek jöttek elő a fejemben. Akár merre nézek, csak őt látom. Az arcát fedezem fel minden pocsolyában, víztükörben, felhőben, hallom a szélben kacagását egy-egy viccemen, vagy ahogy a nevemet kiáltja. Először, amikor a hangját meghallottam, reménnyel teltem meg, hogy mindez meg sem történt és Bella életben van, de rájöttem, hogy csak a képzeletem játszik velem. Tudom, hogy még a fák is őrzik emlékeit, és soha nem is feledik Őt!
Hazafelé  vettem az irányt, hogy bekapjak pár falatot, mert már rettentően megéheztem. Amikor beléptem a házba, rögtön észrevettem, hogy mindenki itt van, Bella kivételével: Billy, Sam, Emily, Leah, Beni, Seth, Paul, Embry és Jared. Köszönés nélkül haladtam tovább a konyhába, mert senkivel nem volt kedvem beszélgetni, de Sam szava egy pillanatra megállított:
- Jacob! Ülj le közén, van mit megbeszélnünk!
- Kihagyom, van fontosabb dolgom is mint, hogy veletek beszélgessek - csaptam be a konyhaajtót. Gyorsan összedobtam egy szendvicset, még azzal sem foglalkoztam, hogy megnézzem a hűtőbe, hogy van e valami főtt étel. A szendvicset gyorsabban meg tudom enni és annál hamarabb mehetek nyomokat keresni. Épp nyitottam volna ki az ajtót, amikor Emily-be botlok. Kérdezett valamit, de azt már nem hallottam meg, ehelyett Bella hangjára lettem figyelmes, ami más volt, mint az eddigi suttogások, mert ezt tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna:
-....

(Edward szemszöge)
Megint a szobámban vagyok egyedül, mert mindenkit kizártam a szobából, a földön ülök és csak arra tudok gondolni, hogy elmulasztottam még azt a kevés időt is, amit vele tölthettem volna. A fájdalom nem múlt a szívemben egy fikarcnyit sem. A szívem összetört, a testem erős, viszont az elmém és a lelkem gyenge. Nehéz elhinni, hogy örökre elmentél, kínok között éltem ebben a 3 napban nélküled és tudom, hogy ezután sem lesz másképp. Már nem érdekel, hogy mi lesz holnap, mert te nem leszel ott. Múltunk nem volt, jelenünk meghalt és jövőnk sem lesz. Három napja még nem tudtam, hogy mit hoz a jövő, mert ha tudtam volna, akkor nem fecséreltem volna az időt tétlenkedéssel, hanem a karomba zártalak volna örökre, de NEM ölelhetlek többé! Amikor a földön fekve, sebesülten rád néztem, tudtam, hogy Te kellesz nekem. Már akkor tudtam, hogy nekem szánt téged a sors. Az égből a csillagokat is lehoztam volna neked, hogy boldog légy, de ezt már nem tehetem meg. Miért nem tudtam tenni semmit? Miért? Miért? Miért? Mi lesz velem nélküled? Úgy élni sem tudok tovább, nélküled ezt az életet sem akarom! Semmim sincs, ha te nem  vagy velem! Nem tudlak elengedni, csak rád tudok gondolni, úgy fáj, hogy a szívem megszakad és majd megőrülök!  Már a családom között sem találom a helyem, kizártam őket is a szívemből. Ha beszéltek hozzám, egyszerűen csak elengedtem a fülem mellett a szavaikat.  Ha megkértek valamire, nem reagáltam rájuk, bármit is mondtak nem érdekelt. Vadászni sem voltam ebben a három napban, pedig már rám fért volna. Emmett és Jas még azt is megtette értem, hogy hazahoztak egy szarvast, de az sem érdekelt. Nem érdekel semmi! Semmi, csakis Bella! Tudom, hogy ezzel megbántom őket, de egy útvesztőbe kerültem, miután elmentél és elvesztetem önmagam. Ebben a labirintusban nem látok mást csakis Bellát! Előttem rohan, de én képtelen vagyok megmozdulni, utánanyúlni, bármit is teszek, nem érzek mást csak a hiányát. Az a néhány emlék van csak a szemem előtt, amit együtt töltöttünk. Tudom, hogy fel kell kelnem és erősnek lennem, próbálok ebből az útvesztőből kijutni, de nem megy! Segítség! Valaki segítsen! Fel kell ébrednem! Valakiknek kell a segítségem! Hogy jutok ki innen?
-.... - valaki suttog, de nem értem, hogy mit. - ....
- Ki az? Mit mondasz? - nem hallok semmit. Semmi válasz. Ekkor Bella hangjára lettem figyelmes, ami más volt, mint az eddigi suttogások, mert ezt tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna:
-....

|
|
|
|
|
{De gonosz vagyok!}(szerk.) ;D
|
|
|
|
|

(Edward és Jacob szemszöge)
Bella hangjára lettem figyelmes, ami más volt, mint az eddigi suttogások, mert ezt tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna:
- Állj fel és élj tovább! - hallottuk meg.

2014. június 17., kedd

16. fejezet!

Sziasztok!!!
Meglepí! Meghoztam a 16. fejezetet! Nehéz vol megírni, de sikerült : D
Remélem tetszeni fog, nekem nagyon tetszik.
Véleményt írjatok, ha elolvastátok!
Puszi
VattaCukor

16. fejezet

(Edward szemszöge)
-Edward! Gyere le, mert indulnunk kell – hallatszott fel Carlisle hangja.
Elérkezett hát az idő. Felkeltem a kanapé mellől és elindultam le a lépcsőn. Már mindenki elkészült és az alkalomhoz illően felöltözött. Mindenkin fekete ruha volt, pontosan olyan, mint Bella bundája.
-Felkészültél? – kérdezte Alice.
-Erre soha sem lehetett volna felkészülni – válaszoltam, mindenki bólintott. Carlisle kitárta az ajtót és elindultunk. Nem siettünk, kényelmes tempóban futottunk a kiválaszott helyre. Amire odaértünk, már mindenki ott volt. Jelen volt az egész falka és barátaik, még LaPush lakói is eljöttek, körülbelül LaPush ¾ része megjelent. Senki sem tette át a lábát a határvonalon, mi is csak olyan közel mentünk, ahogy csak lehetett. A falka tagjai, ahogy észrevettek minket bólintottak köszönésképpen, és mi is viszonoztuk. Minden bizonnyal LaPush papját kérték meg a szertartásra, mert nem volt a környéken kocsi. Ahogy mindnyájan beálltunk a helyünkre Sam bólintott a papnak és elkezdődött a temetés:
-Tisztelt Gyászóló Családok, Barátok, Ismerősök, jelenlévők! Együttérzően állunk itt Bella Swan koporsójánál! – eddig a pillanatig még rá se mertem nézni a koporsóra, de most megtettem. Nyárfából készült, apró kézzel készített minták borították be a koporsó oldalát, több napos munka eredménye lehetett. A színe majdnem Bella csokoládé barna szemére emlékeztet, de nincs benne az a csillogás, ahogy rám nézett, hiába lakkozták le. A belseje selyemmel bélelt, párnázott, hogy a holtak is kényelmesen aludhassanak. Ez milyen ironikus.
Eközben nem is figyeltem a pap szavaira, de ebből a pár szóból rájöttem, hogy úgy beszél róla, mintha a barátja lett volna:
-Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket a hír. Egyszerűen nem is akartuk elhinni, de sajnos igaz volt. A halál újra behajtotta jussát és ez ellen lázadnunk kell. Csodálkoztunk, hisz oly erős voltál és mégis itt hagytál bennünket. Mi rosszak voltunk, te voltál az angyal közülünk és mégis közénk csaltunk, eggyé váltál velünk, de már túl késő bármit is tenni ellene… - itt elakadtak a pap szavai. Már mindenki sírt a jelenlévők közül, aki csak könnyet tudott ejteni, mi, vámpírok néma zokogásba törtünk ki. Az emberek közül voltak olyanok, akik összeestek a zokogástól és nem bajlódtak a felállással.  A nyomasztó, zokogással teli csendet Jacob szavai törték meg:
-Mi nem vagyunk kész, hogy elengedjünk téged. Te még a napnál is fényesebben ragyogtál. Mindenki szívébe, aki találkozott veled fényt engedtél, bármilyen sötét is volt az. Maga a szél is te voltál, mert elfújtad mindenki félelmét és baját, elég volt hozzá a mosolyod. Te olyan voltál, mint egy éjjeli lepke a tűz körül. Ha elmentél valaki előtt, az csak a kiutat látta a sötétségből. Mindennek te voltál a forrása, de hogy most nem vagy már közöttünk, minden elsötétült. Mindnyájan a sötétben tapogatózunk, nem látjuk az alagút végét, és bármelyik percben megjelenhet a vonat. Esküszöm megbosszulom a halálodat, mert csak úgy tudok búcsút venni tőled és csak úgy engedhetlek el…
-Imádságunkkal kérjük a Szent Lélek oltalmát, hogy békében nyugodhasson Bella Swan az örök élet mezsgyéjén. Búcsúzunk Bella Swantól, mert életét adta egy barátjáért, bármilyen rövid is volt az. Emlékedet örökön megőrizzük. – fejezte be a pap.
Az utolsó pillanatban néztem bele a koporsóba Bellára, olyan volt, mintha csak aludt volna. Ha kérdeztek volna valamilyen orvosi vizsgán, hogy a test halott vagy alszik, rögtön rávágtam volna, hogy csak alszik. De most tudtam, hogy ez nem így van, mert nem volt a szívének dobogása, és a karjaim között halt meg. Örökké emlékezni fogok erre a nyugodt arcra.
Emmett és Jasper a mi oldalunkról, Jacob és Paul a másik oldalról segített betenni a csukott koporsót a sírba. A pap még hozzáfűzött pár sort a bibliából és örök nyugalomra helyezte Őt. Mindenki dobott a koporsóra egy-egy szál fekete rózsát, egyedül én dobtam bele egy fehéret. Senki sem tett rá megjegyzést, mindenkit lefoglalt a maga gyásza. Ezután beásták a koporsót és egy domb keletkezett felette, amibe egy keresztet tűztek Bella nevével, születésének időpontjával és halálának évével. Egy darabig egyetlen ember sem hagyta el a sír környékét, mindenki Bella közelében akart maradni. Körülbelül egy óra múlva indult el két nő, egy babával. Ha jól tudom, az egyik volt Sam bevésődése, Emily, mellette egy új női falkataggal Leah-val, kezében Benivel, a bevésődésével, Bella unokaöccsével. El kellett menniük, megetetni a picit.
Eddig észre sem vettem, hogy mindenkit kizártam a gondolataim közül és most egyszerre tört rám az összes gyászos gondolat. Majd beleőrültem a gondolatokba, de Jas nyugalom hullámot küldött felém, ami javított a helyzeten. De ő sem bírta ez a sok érzelmet sokáig, így ő is elkényszerült menni, Alice-val az oldalán. Szépen lassan mindenki indulóra fogta, végül csak a falka tagjai, Rose, Emmett és Én maradtunk.
-Továbbra is minden a szerződés szerint fog zajlani – törte meg a csendet az alfa. – Folyamatosan járőrözni fogunk és keressük a nyomokat az alkotójuk után.
-Mi is ugyanígy fogunk tenni a mi területünkön – mondtam.
-Szinte biztos vagyok benne, hogy a vezetőjük még itt kószál a környéken – mondta Jacob a sírt nézve. – Egyszerűen érzem a véremben, hogy itt van valahol.
-Megtaláljuk Jacob, élve vagy halva, de elkapjuk – sétált mellé a Seth nevű farkas.
-Elkapjuk, de nem öljük meg egyszerűen, megkínozzuk, és ha már a halálért könyörög, akkor talán már megöljük…. De nem... még akkor sem fogjuk, csak ha már megunjuk – morogta Jacob. Az egyszer biztos, hogy most nem akarnék ennek a vámpírnak a helyében lenni.
-Így lesz Jacob, így lesz – lépett mellé Sam is, majd sorjában a többiek is. – Ha találtunk valamit, értesíteni fogunk benneteket - nézett ránk Sam.
-Rendben, ha viszont mi találunk valami nyomot, mi szólunk – bólintottak.
-Menjünk, otthon már várnak ránk, Billyt se hagyjuk egyedül. Neki van most ránk a legnagyobb szüksége ezek után… - azzal hátat fordítottak nekünk és elmentek. Mi is így tettünk és hazafele vettük az irányt.

2014. június 9., hétfő

Életjel!

Sziasztok! 
Adok egy kis élet jelet magamról! :) E hónap 24-25-én szóbelizek, szóval már nem kell sokat várnotok az új fejezethez! Láthatjátok, hogy csináltam egy új fejlécet (remélem tetszik), és picit alakítani fogok a blog kinézetén! Az elejétől átnézem a történetet, javítok a hibáimon, a fogalmazás módomon, hogy az új fejezet frissen és üdén kerüljön fel! :) Oldalt feltüntetem, hogy melyik fejezet javítása történik. Ha van valami kérdésetek írjatok nyugodtan a vattacukorr@citromail.hu e-mailomra vagy ha beszélgetni szeretnétek ott elértek és más elérhetőséget is adhatok :)

millió puszi ♡♡♡
VattaCukor

2014. január 14., kedd

I'm really really sorry!

Sziasztok! Nagyon nagyon sajnálom, hogy mostanában nem hoztam friss fejezeteket! Megnyugtatlak benneteket, hogy élek és folytatni akarom a történetet, de nem tudom leírni hogyan tovább. A fejemben már megvan az egész történet körülbelül, de nem bírom szavakba önteni! :/ Most ugye itt van a nyakamon az érettségi, szóval azzal is kell foglalkoznom. DE! Ígérem, hogy valahogy megpróbálom folytatni! Nem akarom abbahagyni ezt a történetet, mert szeretem és a szívemhez nőtt! 
Kérlek benneteket legyetek türelemmel, apait-anyait beleadok, hogy megszülessen a következő fejezet!

millió puszi

VattaCukor♥