13. fejezet!

Sziasztok! Meghoztam a fejit! Nagyon fáradt vagyok, szóval lehet, hogy találtok benne hibát.. Remélem tetszeni fog!!! :DDD *rejtelmesvigyor* KOMIT KÉREK!!!!

Puszi

VattaCukor♥

13.fejezet

Mind a kettő területet átfésültük, de csak olyan nyomokat találtunk, ami nem vezetett sehova. Esme-vel lemaradunk egy kicsit, de nem volt gond. Egyszer csak mozgást láttam a fán és észrevettem egy újszülött vámpírt. Hogy haladtak el a többiek a vámpír alatt? Mondjuk Esme sem vette észre… Szólok a többieknek:

- Sam, skacok! Ráakadtunk egyre! Forduljatok vissza! Szóljatok a Cullenéknek is!

- Rendben, de hogy nem vettük észre?

- Nem tudom, de Edward sem hallotta a gondolatát?

- Azt mondta, hogy nem. Jasper azt mondja, hogy valamelyiknek lehet egy képessége, ami blokkolja a mi szaglásunkat, hallásunkat… De te hogy láttad meg?

- Nem tudom… - ekkora már felzárkóztak mögénk a többiek.

- Bellára nem hat semelyikünk képessége sem… - mondta hangosan Edward.

- Te nem hallod Bells gondolatát? – kérdezte Jacob Edwardot gondolatban.

- Nem.

- Mi nem, öcsi? – kérdezte a melák.

- Jacob kérdezte, hogy hallom e Bella gondolatát, de nem, nem hallom.

- Ja, hát igen, Bella te egy mázlista ember, bocs farkas vagy – intézte hozzám a szavait Em. Én csak hátrafordultam és bólintottam. Én vezettem az egész bandát, de már ők is észrevették a vámpírokat. Kiérve a fák sűrűjéből egy hatalmas rétre érkeztünk. A rét számításaim szerint az erdő közepén volt, nagyon távol az emberektől. Ha harcra kerülne sor, akkor nem vennék észre az emberek. Csak ez a mi szerencsénk.
Az egész rétet körbeöleltél a fák, gyönyörű is lenne a rét, ha nem bűzlene ennyire idegen vámpírok szagától. Benéztem a fák sűrűjébe és több mint ötven szem pár nézett velem farkasszemet.

- AZ ERDŐBEN! – üzentem gondolatban a farkasoknak, ők továbbították Edwardnak és Ő szolt a Cullenéknek.

- Az erdőben vannak! – szolt.

Mindenki harci állást vett fel, az erdőben nem mozdult senki, de úgy vettem észre, mintha kevesebben lettek volna. Lehunytam a szemem, és koncentrálni kezdtem a hangokra. Az elmémből mindent kizártam, hallottam a farkasok lélegzet vételét, és a Cullenék felesleges levegő vételét. A távolabbi hangokra koncentráltam, és meghallottam, amit akartam:

- Mi miért nem mehetünk? – kérdezte az egyik újonc.

- Mert Klaus csak öt vámpírt tud magán kívül láthatatlanná tenni! De fogd már be a szád, mert lebukunk – mondta a másik. De szerintem neki kellett volna befognia a száját, ő buktatta le a Klaus nevű vámpírt.

Kinyitottam a szemem, és körbenéztem a réten, de nem láttam semmit. Ebből senki nem vett észre semmit, nem is volt időm szólni nekik, mert észrevettem a láthatatlanokat. Hárman elől, ketten középen és egy hátul közeledtek felénk. Gondolom a leghátsó Klaus. A közelünkben volt egy szikla, arra ráugortam villámgyorsan és rávetettem magam a leghátsó vámpírra. A többiek azt hitték, hogy a semmire ugrok, de nem, éreztem magam alatt valakit. Kitapintottam a fejét és lecsaptam rá a mancsommal. Rögtön láthatóvá vált mindenki. A Klaus nevezetű vámpír fele elvált a testétől és arrébb gurult. Az öt vámpír rám akarta vetni magát, de szerencsére kapcsoltak a többiek. Megölték gyorsan mind az ötöt és felém fordultak.

- Honnan tudtad, hogy jönnek? – kérdezett rá mindenki.

- Füleltem, és meghallottam, hogy van egy Klaus nevű vámpír, aki 5 vámpírt, magán kívül láthatatlanná tud tenni. Körbenéztem a réten, de nem láttam elsőnek semmit. Majd egy óvatlan pillanatban megláttam, hogy egy magasabb fűszál elhajlik, és észrevettem mind a hat vámpírt. Kiszámítottam, hogy melyik lehet Klaus, így kiütöttem a királyukat. De elég a csevejből, jönnek! – regéltem el gondolatban a falkának, ők továbbadták Ed-nek, majd ő a családjának.

- Szép volt! – mondták végül, majd kezdetét vette a harc.

Esme-vel nagyon jól összedolgoztunk, hol az egyikünk védte a másikat, hol a másikunk. Volt, amikor az Esme harcolt, és én fedeztem, vagy fordítva. Kiderült, hogy egy Victoria nevű vámpír volt mindennek az elkövetője. Senki sem tudta, hogy merre van, lehet, hogy elmenekült, elbújt, esetleg kitalálták menekvésképpen, de feleslegesen. Paul és Carlisle is nagyon jól összedolgoztak, Paul egyszer megmentette Carlislet egy támadástól, amit a család fő meg is köszönt. Emmett szórakozott a vámpírokkal, de Embry próbálta komolyságra bírni, kevés sikerrel. Egyszer kaptam az alkalmon, ott voltam Em közelében és fejbe vágtam a mancsommal. Rögtön észhez tért és nem szórakozott tovább. A többiek csak nevetek rajta, de Emmett, az csak Emmett. Edward felé néztem, aki engem nézett, és nem vette észre a rá támadó vámpírt, az a hátára ugrott és próbálta letekerni Edward fejét, de Ő lefogta a kezét, de nem bírt megszabadulni tőle, így odaugrottam egy szökkenéssel és letéptem róla.

- Üzenem Jaspernek: mondtam, hogy nem jó egyedül hagyni Edwardot! – mondtam Sam-nek, aki továbbította Ed-nek, Ő Jas-nek.

- Bella üzeni, hogy ő megmondta, hogy nem jó engem egyedül hagyni!

- Igaz, de te megmentetted! – adott igazat Jas.

Rosalie és Jacob is jól harcolt. Szinte ugyanúgy, mint Alice és Sam. Mindenki nagyszerű munkát végzett, miután nyertünk összehúztuk egy helyre a testeket, és felgyújtottuk azokat. Míg a vámpír tetemek égtek, addig mi visszaváltoztunk az erdőben és felöltöztünk. Visszamenetünk a tűzhöz, és belemerült mindenki a saját gondolataiba és a ma történtekbe. Emésztgettük, hogy mi nyertünk 53 vámpír ellen, de nekem olyan fura, hogy miért nem kerek szám, vagy 55? Ahogy ezt kigondoltam mozgást láttunk Emmett mögött és kiugrott a bokorból egy vámpír nő. Hagytam, hogy a többiek elintézzék, de ahogy látom, nem vagyok egyedül, Rosalie sem mozdult. Felé nézem és megláttam még egy vámpírt, aki Rosalie felé suhan. Nagydarab férfi vámpír volt, de ez nem érdekelt, rákiáltottam Rosalie-ra:

- ROSALIE, VIGYÁZZ! – kiáltottam, Odakapta a fejét, de ő lefagyott a rémülettől és rettegéstől. A vámpír egyre közelebb volt a szépséghez, de senki sem mozdult. A fiúk el voltak foglalva, és túlságosan messze voltak, hogy hamarabb odaérjenek, mint én. Nem volt más választásom, nekem kellett tennem valamit. Minden olyan lassan, mégis gyorsan történt. Elkezdtem Rose felé futni, közben átváltozni. A vámpír már nagyon közel volt hozzá, már megharapni készülte, de az utolsó pillanatban elrántottam, de én kerültem a helyére. Az átváltozástól már a ruháim elkezdtek szakadozni, de megálltam a farkassá alakulásban, mert megharapott a vámpír. Ott harapott ahol csak bírt, bennem a vér is megfagyott. Éreztem, hogy kezdek gyengülni. Ekkora a többiek széttépték a nőt és felgyújtották, majd odarohantak hozzánk és letépték rólam… és én összeestem…