puszi VattaCukor ♥
Edward szemszöge:
Őrült tempóban futottam Bella sírja felé, de egy örökké valóságnak tűnt, mire odaértem. Tudtam, hogy valami történt ott, és ezzel nem csík én voltam így. Jacob Blackkel egyszerre értünk oda és csak néztünk döbbenten. A sírt kifosztották és Bella teste eltűnt. Ez hogy történhetett? Ki volt ilyen erkölcstelen, hogy kifosztotta szerelmem sírját? Pedig még csak most búcsúztattuk el!! Ezt senkinek sem bocsájtom meg! Jacob gondolatai is ekörül forogtak, mire észbe kapott, hogy a közelben lehet még a fosztogató. Mélyet szippantottam a levegőbe, de semmi szokatlant nem vettem észre. Ránéztem Jacobra, hogy ő felfigyelt e valamilyen ismeretlen szagra, de nemet intett a fejével. Lepillantottam a földre, hogy ott látok e lábnyomokat, de csak a saját vagy régebbi lábnyomokat véltem felfedezni. Semmi nyom!? Ez hogy lehetséges? Leguggoltam közvetlenül a sír mellé, ahol még érezhető volt halványan Bella frézia illata, de már ez is eltűnőben volt. A néma csendet a telefonom csörgése törte meg, Alice volt:
- Edward! Hol vagy? Nem látom a jövődet! Mi történt? Jól vagy? Nem sérültél meg? Mondj már valamit! - sipította Alice a telefonon keresztül.
- Bella... - nem bírtam mást mondani.
- Mi van Bellával? Hol vagy? Válaszolj azonnal Edward Cullen!
- Bella sírja...
- Azonnal ott vagyunk, ne mozdulj - és ezzel a lendülettel kinyomta Alice.
Kettő perc és negyven nyolc másodperc múlva megjelentek Alicék. Eközben Jacob is hívta a falkája tagjait, gyorsan és röviden beszámolt nekik az itt történtekről. Ahogy mindenki ideért, döbbenten nézték a már üres sírt. Legelőször apám, Carlisle tért magához:
- Mi történt itt, fiam?
- Nem tudom - néztem a családom felé. - Bella teste eltűnt.
- Mi az hogy eltűnt? Egy holttest nem tud csak úgy eltűnni - akadékoskodott ha jól emlékszem a nevére, akkor Embry.
- Akkor nézd meg a saját szemeddel - intett a sír felé Jacob.
- Honnan tudtad, hogy ez történt? - kérdezte Sam.
- Nem tudtam, csak éreztem, hogy ide kell jönnöm - válaszolt Jacob.
- Velem is ugyanez a helyzet. Meghallottam Bella suttogását és rögtön iderohantam - néztem rá az összegyűltekre.
- Mi az hogy hallottad Bella suttogását? - kérdezte apám.
- Olyan tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna - néztem magam elé.
- Mit suttogott? - kérdezték többen is egyszerre.
- Állj fel és élj tovább! - mondtuk egyszerre Jacobbal.
- Te is hallottad? - nézett mindenki Jacobra, és ő csak bólintott.
- Különös - elmélkedett hangosan Carlisle. - Szabad? - intett a sír felé. Jacobbal mindketten félreálltunk és közelebb engedtünk mindenkit, hogy ők is felmérjék a terepet és körbeszaglásszanak. A gondolataikat olvasva hallottam, hogy senki nem talált semmit.
Egy ideig mindenki hallgatott, majd a távolból egy üvöltésre lettünk figyelmesek. Mindenki a hang irányába kapta a fejét és rohanásba kezdtünk. Mögöttem morgásra figyeltem fel, és hátranéztem. A határvonal. A szerződés szerint nem léphetünk a másik terültére engedély nélkül. Az üvöltés a mi területünk felől jött. Mikor már válaszoltam volna, Carlisle megelőzött:
- Hárman átléphetitek a határt, a többiek maradjanak a határ mentén készenlétben, ha szükség lenne erősítésre vagy ha kicsúszik a kezünkből a behatoló - mindenki megértette Carlisle utasítását. A három farkas, Jacob, Sam és Paul átlépte a határt és mellénk szegődtek, a többiek, pedig a határ mentén futottak tovább.
