Puszi
VattaCukor
17. fejezet
(Jacob szemszöge)
3 napja halt meg Bella, már eltelt egy egész nap a temetés óta. Mióta eltemettük, megállás nélkül az idegen vérszopók teremtőjét keresem, eddig sikertelenül. Semmi nyomot nem találtam, pedig még néhány fa lombját is megnéztem. Már egyetlen hajszálnak is örültem volna, de nem, semmi az ég világon. Egész LaPush területét körbejártam már vagy tízszer, milliméterről, milliméterre haladtam, minden kő alá benéztem, mindhiába.
Ha olyan helyen kötöttem ki, ahol Bellával töltöttem egy kis időt, csak az emlékek jöttek elő a fejemben. Akár merre nézek, csak őt látom. Az arcát fedezem fel minden pocsolyában, víztükörben, felhőben, hallom a szélben kacagását egy-egy viccemen, vagy ahogy a nevemet kiáltja. Először, amikor a hangját meghallottam, reménnyel teltem meg, hogy mindez meg sem történt és Bella életben van, de rájöttem, hogy csak a képzeletem játszik velem. Tudom, hogy még a fák is őrzik emlékeit, és soha nem is feledik Őt!
Hazafelé vettem az irányt, hogy bekapjak pár falatot, mert már rettentően megéheztem. Amikor beléptem a házba, rögtön észrevettem, hogy mindenki itt van, Bella kivételével: Billy, Sam, Emily, Leah, Beni, Seth, Paul, Embry és Jared. Köszönés nélkül haladtam tovább a konyhába, mert senkivel nem volt kedvem beszélgetni, de Sam szava egy pillanatra megállított:
- Jacob! Ülj le közén, van mit megbeszélnünk!
- Kihagyom, van fontosabb dolgom is mint, hogy veletek beszélgessek - csaptam be a konyhaajtót. Gyorsan összedobtam egy szendvicset, még azzal sem foglalkoztam, hogy megnézzem a hűtőbe, hogy van e valami főtt étel. A szendvicset gyorsabban meg tudom enni és annál hamarabb mehetek nyomokat keresni. Épp nyitottam volna ki az ajtót, amikor Emily-be botlok. Kérdezett valamit, de azt már nem hallottam meg, ehelyett Bella hangjára lettem figyelmes, ami más volt, mint az eddigi suttogások, mert ezt tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna:
-....
Ha olyan helyen kötöttem ki, ahol Bellával töltöttem egy kis időt, csak az emlékek jöttek elő a fejemben. Akár merre nézek, csak őt látom. Az arcát fedezem fel minden pocsolyában, víztükörben, felhőben, hallom a szélben kacagását egy-egy viccemen, vagy ahogy a nevemet kiáltja. Először, amikor a hangját meghallottam, reménnyel teltem meg, hogy mindez meg sem történt és Bella életben van, de rájöttem, hogy csak a képzeletem játszik velem. Tudom, hogy még a fák is őrzik emlékeit, és soha nem is feledik Őt!
Hazafelé vettem az irányt, hogy bekapjak pár falatot, mert már rettentően megéheztem. Amikor beléptem a házba, rögtön észrevettem, hogy mindenki itt van, Bella kivételével: Billy, Sam, Emily, Leah, Beni, Seth, Paul, Embry és Jared. Köszönés nélkül haladtam tovább a konyhába, mert senkivel nem volt kedvem beszélgetni, de Sam szava egy pillanatra megállított:
- Jacob! Ülj le közén, van mit megbeszélnünk!
- Kihagyom, van fontosabb dolgom is mint, hogy veletek beszélgessek - csaptam be a konyhaajtót. Gyorsan összedobtam egy szendvicset, még azzal sem foglalkoztam, hogy megnézzem a hűtőbe, hogy van e valami főtt étel. A szendvicset gyorsabban meg tudom enni és annál hamarabb mehetek nyomokat keresni. Épp nyitottam volna ki az ajtót, amikor Emily-be botlok. Kérdezett valamit, de azt már nem hallottam meg, ehelyett Bella hangjára lettem figyelmes, ami más volt, mint az eddigi suttogások, mert ezt tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna:
-....
(Edward szemszöge)
Megint a szobámban vagyok egyedül, mert mindenkit kizártam a szobából, a földön ülök és csak arra tudok gondolni, hogy elmulasztottam még azt a kevés időt is, amit vele tölthettem volna. A fájdalom nem múlt a szívemben egy fikarcnyit sem. A szívem összetört, a testem erős, viszont az elmém és a lelkem gyenge. Nehéz elhinni, hogy örökre elmentél, kínok között éltem ebben a 3 napban nélküled és tudom, hogy ezután sem lesz másképp. Már nem érdekel, hogy mi lesz holnap, mert te nem leszel ott. Múltunk nem volt, jelenünk meghalt és jövőnk sem lesz. Három napja még nem tudtam, hogy mit hoz a jövő, mert ha tudtam volna, akkor nem fecséreltem volna az időt tétlenkedéssel, hanem a karomba zártalak volna örökre, de NEM ölelhetlek többé! Amikor a földön fekve, sebesülten rád néztem, tudtam, hogy Te kellesz nekem. Már akkor tudtam, hogy nekem szánt téged a sors. Az égből a csillagokat is lehoztam volna neked, hogy boldog légy, de ezt már nem tehetem meg. Miért nem tudtam tenni semmit? Miért? Miért? Miért? Mi lesz velem nélküled? Úgy élni sem tudok tovább, nélküled ezt az életet sem akarom! Semmim sincs, ha te nem vagy velem! Nem tudlak elengedni, csak rád tudok gondolni, úgy fáj, hogy a szívem megszakad és majd megőrülök! Már a családom között sem találom a helyem, kizártam őket is a szívemből. Ha beszéltek hozzám, egyszerűen csak elengedtem a fülem mellett a szavaikat. Ha megkértek valamire, nem reagáltam rájuk, bármit is mondtak nem érdekelt. Vadászni sem voltam ebben a három napban, pedig már rám fért volna. Emmett és Jas még azt is megtette értem, hogy hazahoztak egy szarvast, de az sem érdekelt. Nem érdekel semmi! Semmi, csakis Bella! Tudom, hogy ezzel megbántom őket, de egy útvesztőbe kerültem, miután elmentél és elvesztetem önmagam. Ebben a labirintusban nem látok mást csakis Bellát! Előttem rohan, de én képtelen vagyok megmozdulni, utánanyúlni, bármit is teszek, nem érzek mást csak a hiányát. Az a néhány emlék van csak a szemem előtt, amit együtt töltöttünk. Tudom, hogy fel kell kelnem és erősnek lennem, próbálok ebből az útvesztőből kijutni, de nem megy! Segítség! Valaki segítsen! Fel kell ébrednem! Valakiknek kell a segítségem! Hogy jutok ki innen?
-.... - valaki suttog, de nem értem, hogy mit. - ....
- Ki az? Mit mondasz? - nem hallok semmit. Semmi válasz. Ekkor Bella hangjára lettem figyelmes, ami más volt, mint az eddigi suttogások, mert ezt tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna:
-....
-.... - valaki suttog, de nem értem, hogy mit. - ....
- Ki az? Mit mondasz? - nem hallok semmit. Semmi válasz. Ekkor Bella hangjára lettem figyelmes, ami más volt, mint az eddigi suttogások, mert ezt tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna:
-....
|
|
|
|
|
{De gonosz vagyok!}(szerk.) ;D
|
|
|
|
|
(Edward és Jacob szemszöge)
Bella hangjára lettem figyelmes, ami más volt, mint az eddigi
suttogások, mert ezt tisztán hallottam, mintha mellettem lett volna:
- Állj fel és élj tovább! - hallottuk meg.
- Állj fel és élj tovább! - hallottuk meg.
