Sziasztok! Megírtam a fejit, nem fűzök hozzá semmit, Csak léci írjatok
komit!
9. fejezet
(Alice szemszöge)
-Edward! – kiáltottam utána
-Hagyd, vissza fog jönni!- húzott vissza szerelmem.
Elhomályosult a kép. Futottam az erdőben, mindent kizárva a fejemből. A táj csak úgy suhant mellettem, nem gondolkoztam, nem tudtam merre megyek, vagy merre tartok. Egyszer csak ismeretlen területre léptem, körbenéztem és észrevettem, hogy ez La Push. És a kép elhomályosult…
Eltűnt Edward jövője.
-Vagy nem jön vissza! – rogytam le a földre.
-Mit láttál, szerelmem? – húzott fel a földről szerelmem. Jól esett a karjai között leni, megnyugtató érzés.
-Az erdőben fut, nem veszi észre, hogy átlépi a határt és egyszerűen eltűnt a jövője…- sírtam Jasper vállába. – Ez mind az én hibám, nem kellett volna faggatnom.. Én.. én.. vad barom!
- A hülyéje a vesztében rohan – mondta Rosalie.
-Igen, és az én hibámból!! – üvöltöttem, ami szokatlan volt tőlem.
-Kicsim, figyelj, nem te tehetsz róla, nem is mi tehetünk róla. Edward hamar felkapta a vizet, nyugodj meg! – éreztem, hogy a nyugalom kezdi elárasztani a testem. De nem volt elég.
-De ha utána rohanunk, mi is átlépjük a határt, mi is a vesztünkbe rohanunk és se perc alatt megölnek szerződés szegésért – suttogtam fájdalmasan.
- Állítsuk meg! – szólalt meg most először Carlisle és Esme.
-Hagyd, vissza fog jönni!- húzott vissza szerelmem.
Elhomályosult a kép. Futottam az erdőben, mindent kizárva a fejemből. A táj csak úgy suhant mellettem, nem gondolkoztam, nem tudtam merre megyek, vagy merre tartok. Egyszer csak ismeretlen területre léptem, körbenéztem és észrevettem, hogy ez La Push. És a kép elhomályosult…
Eltűnt Edward jövője.
-Vagy nem jön vissza! – rogytam le a földre.
-Mit láttál, szerelmem? – húzott fel a földről szerelmem. Jól esett a karjai között leni, megnyugtató érzés.
-Az erdőben fut, nem veszi észre, hogy átlépi a határt és egyszerűen eltűnt a jövője…- sírtam Jasper vállába. – Ez mind az én hibám, nem kellett volna faggatnom.. Én.. én.. vad barom!
- A hülyéje a vesztében rohan – mondta Rosalie.
-Igen, és az én hibámból!! – üvöltöttem, ami szokatlan volt tőlem.
-Kicsim, figyelj, nem te tehetsz róla, nem is mi tehetünk róla. Edward hamar felkapta a vizet, nyugodj meg! – éreztem, hogy a nyugalom kezdi elárasztani a testem. De nem volt elég.
-De ha utána rohanunk, mi is átlépjük a határt, mi is a vesztünkbe rohanunk és se perc alatt megölnek szerződés szegésért – suttogtam fájdalmasan.
- Állítsuk meg! – szólalt meg most először Carlisle és Esme.
(Bella szemszöge)
Már vagy 3 órája
járőrözöm, semmi élet nincs ilyenkor, nem értem ezt az egészet. Csak
körbe-körbe megyek a határ mentén. Minden nyugis, a szél csak enyhén fúj. Érzem
az erdő illatát, a mohákét és a földet. Ezek mellett még a napsugár illatát is
érzem… De várjunk csak! Este a napsugár illatát? A szél felém hozott egy
illatot, arról, amerről a napfény illatát érzem. Lefékeztem és hallgatóztam, gyors lábak dübörgését és az óceán hangját hallottam. A hang irányába
néztem, és megláttam egy vámpírt közeledni felém, eszméletlen gyorsan. Láttam,
hogy Ő nem vett észre engem. Ezt kihasználtam és bebújtam a sötétségbe, jól
beolvadtam. Vártam, hogy kellő közelbe érjen… 3…2...1…- és ráugortam a hátára. A
földön landoltunk. Letaszítottam a földre, de Ő próbált kimászni alólam, kevés
sikerrel. Megfordulni megbírt, de elmenni tőlem nem, így szembe került velem.
Egymás szemébe néztünk, és elvesztem bennük. Nem bírtam mozdulni, de nem is
engedtem a szorításomon. A szívem őrült tempóban vert, nem bírtam elengedni
a tekintetét, egyszerűen elnyelt. Nagy nehézkesen elszakadtam tekintetétől és
végignéztem rajta. A bronz barna haja kócosan állt szanaszét. bőre hófehér, és
jéghideg, mint minden vámpírnak. Szeme színe aranybarna, hasonlít a
karamelléhez, de elkezdett feketedni, majd éjfekete lett, mint a bundám.
Észrevettem, hogy Ő is végigpásztázta a testemet. Nem sokat láthatott belőlem,
hiszen farkas alakban vagyok.
-Edward! – kiáltott egy vámpír lány. Felnéztem, rá, de többen voltak. A határ mentén álltak meg. Hatan voltak összesen, a szemükben félelem csillogott. Az alattam lévő vámpírt féltették, a bevésődésem! Atya Úr Isten! Mi lesz még itt?
-Sajnáljuk, hogy átlépte a határt, de nem volt szándékos! Őszintén sajnáljuk! – szólalt meg egy rövid szőke hajú fiatal férfi.
-Jaj Istenem, remélem nem fogja megölni a fiamat… - sírt Esme annak a férfinak a vállába, amelyik az előbb megszólított. Aggódott a fiáért…megértem, hisz apám is ilyen volt.
-Alice, látsz e valamit? – kérdezte a másik szőke hajú férfi.
-Semmit sem látok… - nézett engem az Alice nevű vámpír.
-Bella, mi a helyzet? Van valami? – kérdezte gondolatban Seth. A francba. Most mit mondjak?
-Semmi, egy árva lélek sincs. – hazudtam. Higgye el!!!
-Oké, szólj, ha van valami. – úgy látszik bevette, arra néztem amerre Seth járőrözött. Nem láttam, nem erre jött… Oké, eddig minden a kezemben tartok… de meddig?
-Edward? Kommentálnál nekünk, hogy mit mond? – kérte meg Alice.
-Nem tudom – mondta egy bársonyos hang alólam, alig hallhatóan, fájdalom csengett a hangjában. De milyen bársonyos a hangja…
-Ezt hogy érted?
-Nem hallom a gondolatát – suttogta.
-Az hogy lehet? – hitetlenkedtek.
-Passz, ezen méláztam az elmúlt napokban – Edward.
Ő a gondolat olvasó? Nem hallja a gondolatomat? Hogy-hogy? Valami baj van velem? Vagy vele? De vele nem lehet, az lehetetlen, a vámpírok tökéletesek. Ránéztem, és Ő is engem fürkészett. Kiolvastam a szeméből a fájdalmat, a félelmet és a…és a…szerelmet. Szerelmes belém! Egy magamfajtába! Ha kellene is bántanom, én nem bántanám, nem bírnám megtenni, megsebezni. Egyszerűen képtelen lennék rá. Lemászta a mellkasáról és berohantam egy bokorba. Visszaváltoztam emberré, amilyen gyorsan csak tudtam. Felöltöztem és kiléptem a bokorból…
-Bella? – jött egyszerre a kérdés Esmetől, Rosalietól, és Emmett-től.
-Sziasztok! – köszöntem, majd lehajtottam a fejem.
-Te hogy vagy vérfarkas? – Rose.
- Öröklődött – válaszoltam tömören.
-Eddig, még nem volt a falkátokban nő nemű farkas – mondta Esme párja.
Megrántottam a vállam, ránéztem a még mindig földön fekvő Edwardra.
-Jól vagy? – léptem fölé. – Nem akartam… Ugye nem fáj semmid?... Bocsi…
-Jól vagyok – mondta. Felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem, és Ő elfogadta. Ahogy felkelt, arca fájdalmat tükrözött. Megláttam a hátán a karmom nyomait.
-Jah, veszem észre – vizsgáltam a hátát. Elég mély, súlyos sebet okoztam. Ahogy hozzá értem felszisszent. – Bocsi.
-Mi van öcsi, ennyire eldurvultatok, hogy fáj? – vigyorgott kajánul Emmett. Ránéztem lesújtóan, azzal le is hervadt a mosolya. Méghozzá Rose még jó erősen nyakon is vágta.
-Gyere, segítek – nyújtottam a kezem Edwardnak, amit ismét elfogadott.
-Köszi, de nem fáj annyira – hazudott a bevésődésem.
-Ááá… nem fáj, csak két cm-s mély a seb – legyintettem. – Rémesen hazudsz. Ezen a többiek jót mosolyogtak. Átkísértem Edwardot a tér felükre, azonnal átvették tőlem.
-Mellesleg én Dr. Carlisle Cullen vagyok – nyújtotta a kezét a rövid, szőke hajú férfi.
-Bella – fogadtam el.
-Elég csúnya seb. – méregette Alice Ed hátát.
-Leteperték… - rötyögött Emmett, most tőlem kapott egy nyaklevest, ami nem is fájt annyira. De Emmettnek fájt. – Nah, de Bella cicaa… Ez most miért? Csak az igazat mondtam… - pukkadozott.
-Megérdemelted! – mondta Rose.
- Hogy-hogy életben hagytad a fivérem!? Hisz átlépte a határt!? – méregetett a hosszú szőke hajú srác. Nah most mit mondjak? Nem mondhatom el, hogy mert a bevésődésem! Kiröhögnek! Nah most használd azt az okos fejed Bella!
-Hááát, nem direkt lépte át nem? Véletlen folytán csak.. Ugye?
-Igen… - hagyta rá, de ahogy láttam nem elégedett meg a válaszommal. Edward elég furcsán nézett, méregetett és koncentrált. Ez egy családi örökség? Mindenkit méregetnek?
-Nagy baj lesz ha ezt megtudja a többi farkas…- mondta Rosalie.
-De ha nem szólok nekik, és ti sem, akkor nem lesz gáz – mondtam kimérten.
-Nem mondod meg nekik? – nézett rám döbbenten a szőke.
-Nem, de jobb lesz, ha mentek, nehogy észrevegyenek!
-Igen, igazad van, mi most megyünk – mondta Carlisle. Megfordultak és elrohantak, de Edward egy tapodtat sem moccant.
-Edward? – szólt vissza Alice.
-Megyek! – rázta meg a fejét. Odasétált a többiekhez és elfutottak, de ezeket még meghallottam:
-Tök jó fej ez a csaj, hogy nem köp be – Rose.
-Várd ki a végét! – mondta a szőke.
-Nem fogja elmondani, Jasper! – mondta magabiztosan Edward. Jól tudta, hogy nem mondom el.
- -…
Visszaváltoztam és folytattam tovább a járőrözést.
-Van feléd valami? – kérdeztem meg Seth-től.
-Nincs semmi… unalom, csend, a tücskök csiripelése… Feléd?
- Semmi, ugyanaz, mint nálad..csak az unalom – igazat mondtam, mivel már nem volt itt semmi.
-Elhiszem, hogy unod, én is. De muszáj, hisz ez a feladatunk. Óvni kell a falut és irtani a vérszopókat. – igaza volt. – Tudod mit vettem észre és a többiek is?
-Mit? – nah erre kíváncsi vagyok…
-Azt, hogy amikor farkas alakban vagyunk, tudod, mindenki hallja a másik gondolatát…
-Igen, de ezzel mit akarsz mondani?
-Azt, hogy, neked nem halljuk a gondolataidat, csak azt, amit meg akarsz velünk osztani… ez hogy lehet? – ezen megdöbbentem. Milyen mázlisat vagyok, és a Cullenék is, nem kell semmilyen módon eltitkolnom farkasként a gondolataimat előlük.
-Nem tudom, ezt nem tudtam…Valószínű van valami hiba a fejemben…
-Nem hiszem, lehet, hogy örökölted vagy valami…
-Lehet. – tovább nem is firtattuk ezt a témát. Nem történt ezek után semmi. Fél öt fele kezdtem már fáradni, és az eső is nekikezdett. Nagyon összeillettek ezek a dolgok. A fáradság, az éhség és az eső. De csak kibírom ezt valahogy azt a fél órát. Nagyon lassan telt az idő, az eső jobban nekikezdett, le is hűlt az idő, de nem fáztam. Hat órára csurom vizes voltam.
-Bella? Seth? Megvagytok? – szólalt meg Sam.
-Itt vagyunk! – mondtuk egyszerre.
-Volt valami?
-Semmi, csak csurom vizes lettem…- fintorogtam el.
A fiúk felnevettek. Nevessenek csak, ezt még megbánják! És most fáradt vagyok, hogy leszidjam őket. Hisz ez az első járőrözésem, kifáradtam, de van még bennem szufla. Visszaváltoztam és odamentem Sam-hez, már ők is ember alakban voltak.
-Elfáradtál? – kérdezte Seth.
-El, de még bírnám egy kicsit. Jót aludtam délután.
-Menjetek lefeküdni. Pihenjétek ki magatokat. Ha lesz valami felkeltünk titeket – mondta Sam.
-Oké.
-Rendicsek.
Mindenki ment a maga dolgára. Sam a gyülekező helyre edzeni. Amikor hazaértem Emily a TV-t nézte, Leah öltözött, Beni alukált. A hajam vizes volt és a ruhám is. Leah ment is a gyülekező helyre. Gyorsan lefürödtem, és hajat mostam. Jól esett a meleg víz, de ki kellett szállnom a víz alól, ha nem ott akartam elaludni. Felöltöztem, megszárítottam a hajam és és lementem Emily-hez, hogy mondjam neki, lefeküdtem. Jacob utánam jött le a lépcsőn, késésben volt, elaludt. Köszönt nekünk, majd rohant is. Visszamentem a szobámba és bedőltem halkan a pihe-puha ágyamba. Hamar elnyomott az álom.
-Edward! – kiáltott egy vámpír lány. Felnéztem, rá, de többen voltak. A határ mentén álltak meg. Hatan voltak összesen, a szemükben félelem csillogott. Az alattam lévő vámpírt féltették, a bevésődésem! Atya Úr Isten! Mi lesz még itt?
-Sajnáljuk, hogy átlépte a határt, de nem volt szándékos! Őszintén sajnáljuk! – szólalt meg egy rövid szőke hajú fiatal férfi.
-Jaj Istenem, remélem nem fogja megölni a fiamat… - sírt Esme annak a férfinak a vállába, amelyik az előbb megszólított. Aggódott a fiáért…megértem, hisz apám is ilyen volt.
-Alice, látsz e valamit? – kérdezte a másik szőke hajú férfi.
-Semmit sem látok… - nézett engem az Alice nevű vámpír.
-Bella, mi a helyzet? Van valami? – kérdezte gondolatban Seth. A francba. Most mit mondjak?
-Semmi, egy árva lélek sincs. – hazudtam. Higgye el!!!
-Oké, szólj, ha van valami. – úgy látszik bevette, arra néztem amerre Seth járőrözött. Nem láttam, nem erre jött… Oké, eddig minden a kezemben tartok… de meddig?
-Edward? Kommentálnál nekünk, hogy mit mond? – kérte meg Alice.
-Nem tudom – mondta egy bársonyos hang alólam, alig hallhatóan, fájdalom csengett a hangjában. De milyen bársonyos a hangja…
-Ezt hogy érted?
-Nem hallom a gondolatát – suttogta.
-Az hogy lehet? – hitetlenkedtek.
-Passz, ezen méláztam az elmúlt napokban – Edward.
Ő a gondolat olvasó? Nem hallja a gondolatomat? Hogy-hogy? Valami baj van velem? Vagy vele? De vele nem lehet, az lehetetlen, a vámpírok tökéletesek. Ránéztem, és Ő is engem fürkészett. Kiolvastam a szeméből a fájdalmat, a félelmet és a…és a…szerelmet. Szerelmes belém! Egy magamfajtába! Ha kellene is bántanom, én nem bántanám, nem bírnám megtenni, megsebezni. Egyszerűen képtelen lennék rá. Lemászta a mellkasáról és berohantam egy bokorba. Visszaváltoztam emberré, amilyen gyorsan csak tudtam. Felöltöztem és kiléptem a bokorból…
-Bella? – jött egyszerre a kérdés Esmetől, Rosalietól, és Emmett-től.
-Sziasztok! – köszöntem, majd lehajtottam a fejem.
-Te hogy vagy vérfarkas? – Rose.
- Öröklődött – válaszoltam tömören.
-Eddig, még nem volt a falkátokban nő nemű farkas – mondta Esme párja.
Megrántottam a vállam, ránéztem a még mindig földön fekvő Edwardra.
-Jól vagy? – léptem fölé. – Nem akartam… Ugye nem fáj semmid?... Bocsi…
-Jól vagyok – mondta. Felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem, és Ő elfogadta. Ahogy felkelt, arca fájdalmat tükrözött. Megláttam a hátán a karmom nyomait.
-Jah, veszem észre – vizsgáltam a hátát. Elég mély, súlyos sebet okoztam. Ahogy hozzá értem felszisszent. – Bocsi.
-Mi van öcsi, ennyire eldurvultatok, hogy fáj? – vigyorgott kajánul Emmett. Ránéztem lesújtóan, azzal le is hervadt a mosolya. Méghozzá Rose még jó erősen nyakon is vágta.
-Gyere, segítek – nyújtottam a kezem Edwardnak, amit ismét elfogadott.
-Köszi, de nem fáj annyira – hazudott a bevésődésem.
-Ááá… nem fáj, csak két cm-s mély a seb – legyintettem. – Rémesen hazudsz. Ezen a többiek jót mosolyogtak. Átkísértem Edwardot a tér felükre, azonnal átvették tőlem.
-Mellesleg én Dr. Carlisle Cullen vagyok – nyújtotta a kezét a rövid, szőke hajú férfi.
-Bella – fogadtam el.
-Elég csúnya seb. – méregette Alice Ed hátát.
-Leteperték… - rötyögött Emmett, most tőlem kapott egy nyaklevest, ami nem is fájt annyira. De Emmettnek fájt. – Nah, de Bella cicaa… Ez most miért? Csak az igazat mondtam… - pukkadozott.
-Megérdemelted! – mondta Rose.
- Hogy-hogy életben hagytad a fivérem!? Hisz átlépte a határt!? – méregetett a hosszú szőke hajú srác. Nah most mit mondjak? Nem mondhatom el, hogy mert a bevésődésem! Kiröhögnek! Nah most használd azt az okos fejed Bella!
-Hááát, nem direkt lépte át nem? Véletlen folytán csak.. Ugye?
-Igen… - hagyta rá, de ahogy láttam nem elégedett meg a válaszommal. Edward elég furcsán nézett, méregetett és koncentrált. Ez egy családi örökség? Mindenkit méregetnek?
-Nagy baj lesz ha ezt megtudja a többi farkas…- mondta Rosalie.
-De ha nem szólok nekik, és ti sem, akkor nem lesz gáz – mondtam kimérten.
-Nem mondod meg nekik? – nézett rám döbbenten a szőke.
-Nem, de jobb lesz, ha mentek, nehogy észrevegyenek!
-Igen, igazad van, mi most megyünk – mondta Carlisle. Megfordultak és elrohantak, de Edward egy tapodtat sem moccant.
-Edward? – szólt vissza Alice.
-Megyek! – rázta meg a fejét. Odasétált a többiekhez és elfutottak, de ezeket még meghallottam:
-Tök jó fej ez a csaj, hogy nem köp be – Rose.
-Várd ki a végét! – mondta a szőke.
-Nem fogja elmondani, Jasper! – mondta magabiztosan Edward. Jól tudta, hogy nem mondom el.
- -…
Visszaváltoztam és folytattam tovább a járőrözést.
-Van feléd valami? – kérdeztem meg Seth-től.
-Nincs semmi… unalom, csend, a tücskök csiripelése… Feléd?
- Semmi, ugyanaz, mint nálad..csak az unalom – igazat mondtam, mivel már nem volt itt semmi.
-Elhiszem, hogy unod, én is. De muszáj, hisz ez a feladatunk. Óvni kell a falut és irtani a vérszopókat. – igaza volt. – Tudod mit vettem észre és a többiek is?
-Mit? – nah erre kíváncsi vagyok…
-Azt, hogy amikor farkas alakban vagyunk, tudod, mindenki hallja a másik gondolatát…
-Igen, de ezzel mit akarsz mondani?
-Azt, hogy, neked nem halljuk a gondolataidat, csak azt, amit meg akarsz velünk osztani… ez hogy lehet? – ezen megdöbbentem. Milyen mázlisat vagyok, és a Cullenék is, nem kell semmilyen módon eltitkolnom farkasként a gondolataimat előlük.
-Nem tudom, ezt nem tudtam…Valószínű van valami hiba a fejemben…
-Nem hiszem, lehet, hogy örökölted vagy valami…
-Lehet. – tovább nem is firtattuk ezt a témát. Nem történt ezek után semmi. Fél öt fele kezdtem már fáradni, és az eső is nekikezdett. Nagyon összeillettek ezek a dolgok. A fáradság, az éhség és az eső. De csak kibírom ezt valahogy azt a fél órát. Nagyon lassan telt az idő, az eső jobban nekikezdett, le is hűlt az idő, de nem fáztam. Hat órára csurom vizes voltam.
-Bella? Seth? Megvagytok? – szólalt meg Sam.
-Itt vagyunk! – mondtuk egyszerre.
-Volt valami?
-Semmi, csak csurom vizes lettem…- fintorogtam el.
A fiúk felnevettek. Nevessenek csak, ezt még megbánják! És most fáradt vagyok, hogy leszidjam őket. Hisz ez az első járőrözésem, kifáradtam, de van még bennem szufla. Visszaváltoztam és odamentem Sam-hez, már ők is ember alakban voltak.
-Elfáradtál? – kérdezte Seth.
-El, de még bírnám egy kicsit. Jót aludtam délután.
-Menjetek lefeküdni. Pihenjétek ki magatokat. Ha lesz valami felkeltünk titeket – mondta Sam.
-Oké.
-Rendicsek.
Mindenki ment a maga dolgára. Sam a gyülekező helyre edzeni. Amikor hazaértem Emily a TV-t nézte, Leah öltözött, Beni alukált. A hajam vizes volt és a ruhám is. Leah ment is a gyülekező helyre. Gyorsan lefürödtem, és hajat mostam. Jól esett a meleg víz, de ki kellett szállnom a víz alól, ha nem ott akartam elaludni. Felöltöztem, megszárítottam a hajam és és lementem Emily-hez, hogy mondjam neki, lefeküdtem. Jacob utánam jött le a lépcsőn, késésben volt, elaludt. Köszönt nekünk, majd rohant is. Visszamentem a szobámba és bedőltem halkan a pihe-puha ágyamba. Hamar elnyomott az álom.
